Gazdasági diplomával nettó 532.000 ft fizetés (ami bruttó 800.000) milyennek számít?
Kevés?
Ennyit fizetne egy cég, de én keveslem. 3 év munkatapasztalattal.
Én nem tudom itt mit szívtak, de teljesen korrekt fizu 3 év tapasztalattal. Talán még kicsit sok is, de mindenképp korrekt.
Ebből simán lehet onero is pár éven belül.
Nem tudjuk kik válaszoltak korábban.
Én is nagymennyiségű pénzügyi adat elemzésével foglalkozom, de kevésbé IT vonalon, inkább számviteli téma.
Pályakezdőként bruttó 500-al kezdtem, most, 1.5 évre rá bruttó 650-700 körül szeretnék váltani (igaz, ajánlatot még nem kaptam). A fizetések az első pár évben elég logaritmikusan nőnek, szerintem teljesen korrekt ajánlatot kaptál.
Az első oldal az ilyen kérdéseknél mindig tele van trollokkal.
Ez korrekt fizu.
De miért jó trollkodni, akár felfelé, akár lefelé?
Amúgy láttam már pár olyat, hogy csak annak esnek neki, aki leminősít vagy éppen annak aki felhúzza alaptalanul.
Szerintem mindkettő egyformán troll. Félrevezető és emiatt felháborító, nem elvből.
Kérdező:
Váltani szeretnél és azért? Vagy csak elvi szinten kérdezed?
Mert ugye bértárgyalás van, ez már ennyi. Emelkedik persze idővel, de akkor van igazán értelme a kérdésnek, ha váltáson gondolkozol.
Ha váltani szeretnél:
Milyen egyetemen, milyen szakon végeztél, alap vagy mester? Három éves szakmai múlttal még ez is számíthat valamit, bár már nem sokat.
Illetve oké, hogy üzleti elemző és közgazdászként, de kicsit konkrétabban mit is csinálsz, mert ez is még sok mindent takarhat.
Nyelvek? Milyen és milyen szinten?
Ja és a mostani fizetésed megítélését azért nagyban befolyásolja, hogy Budapest vagy vidék. Multi vagy közepes méretű magyar cég, ne adj' Isten valami startup.
Sok kérdés lehet még, de amit lehetetlenség kívülről megmondani, mert állandóan változik, az az, hogy ahova jelentkezel, oda éppen milyen tudás fog kelleni és milyen pozícióból tárgyalhatsz, mert hiába vagy megfelelő, ha három pont ilyen megfelelő is van még vagy akár jobb is.
Tudom, így viszont akkor kb. semmit sem lehet segíteni, válaszolni. Nem ez a célom, csak érzékeltetni akartam.
Egyébként három éves szakmai tapasztalattal azért a legtöbb végzettség, legtöbb beosztás esetén ez nem rossz pénz.
Nem nagyon van ahol igazán ennél sokkal többet adnak.
Tudom, 10% plusz-mínusz is lehet sok, de az bőven -tól-ig dolog kérdése.
Debreceni cég, egyébként teljesen home office.
Nemzetközi gazdaság és gazdálkodás mesterszakon végeztem. A nyelvek középszinten mennek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!