Mondtatok már fel próbaidő első heteiben?
Mennyire kellemetlen, mit reagált rá a cég? Szoktak ilyenkor megjegyzéseket tenni, vagy flegmázni?
Illetve lehet ebből hátrányom későbbiekben, CV-be nem akarom beleírni ezt munkaviszonyt, viszont következő cégek fognak erről tudni?
Elkezdtem dolgozni egy helyen, úgy igazából nincs semmi gond sem a céggel sem az emberekkel, de rájöttem hogy ez a munkakör még sem az énvilágom, ezért inkább felmondanék mert nem értem hogy ebben később jobb tudnék lenni.
Volt, hogy 1 után otthagytam. Kamuzott a túlórával kapcsolatban. Azt mondta nincs.. nekem ez kellett mert sulim volt meló mellett esténként. Majd első nap a munkaidő végén azt mondta a "főnök" hogy maradunk még. Én meg mondtam hogy nem maradok, mert dolgom van, nem ezt beszéltük meg... összeszólalkoztunk, hogy ilyen nem volt megbeszélve.. mondom, akkor hello, másnaptól nem is jövök.
Bele kerül a rózsaszín kiskönyvbe.. a legtöbb munkáltató lesz@rja. A mostani rákérdezett, elmondtam amit fönt. Azt ennyi, nem szóltak rá semmit.
A legutóbb 2 nap után hagytam ott, szerintem 20 éve nem csináltam ilyet. Nem voltak folyamatok, majd én találjam ki.. Kitalálom, csak nem annyiért amennyit adtak. Nem tudom, hogy mit szóltak hozzá, a főnökömmel nem is találkoztam, a munkaügyön kezdtem, a felmondásom napján.
A következő cég onnan tudja majd, hogy a TB kiskönyvben ugye bejegyzésre kerül ahol voltál, illetve szerencsés esetben vinni kell a kilépőpapírokat is, ha törvényesen foglalkoztatnak.
Nem kell ilyen veresen komolyan venni. Mondj fel nyugodtan, ha nem tetszik. CV-be nem kell beleirni. Minek?
Minden cegnel emberek dolgoznak, ha latjak a TB konyvben, hogy volt par napod, heted esetleg honapod valahol ami nincs a kiskonyvben, leszarjak. Nem fog Marika a berszamfejtesrol Pannikahoz rohangalni a HR-re, mikor mar a beleptetesed elinteztek, hogy Kiss Pistanak meg volt 2 napja ky cegnel, nezzetek meg benne volt-e a jelentkezeshez csatolt cv-ben, mert ha nem akkor irgum burgum.
Tolem az utobbi 2 munkahelyemen (nemet multi mindketto) nem is kertek mar el a TB konyvet, nem foglalkoznak vele, majd ha felmondasz kiallitanak egyet amiben a naluk toltott munkaviszonyra jegyzik a T. Biztositasod. Nem erdekli oket elotte hol voltal biztositva es utanuk hol leszel. Az csak a te erdeked, hogy meglegyen az osszes biztositasrol az irasos dokumentum.
Volt 1 hét, 3 hét ausztriába olyan volt, hogy 6:30-ra mentem délbe meg haza.
Nem volt belőle gond, megkérdezték miért én elmondtam és ennyi.
Helloka,
Én egy hete vagyok az új helyen és hasonló dilemmában vagyok. A hely szép és jó, az emberek normálisnak tűnnek, szuperek a béren kívüli juttatások,viszont senki nem foglalkozik velem. Nem pátyolgatásra vágyom, elvégre felnőtt nő vagyok,aki képes az önálló munkavégzésre. De ez, hogy semmit nem intéztek nekem pl a céges hozzáférésekkel,amik kellenének a melóhoz és még csak annyi segítséget se kapok, hogy akkor hol próbálkozzak,az kissé kiakasztó. Egy ember nem volt,aki csak mondjuk negyed órára is leült volna velem, hogy akkor részletesebben bemutassa,mit is csinálunk pontosan, hogyan dolgozunk, milyen programokat használunk stb. Mindenki el van bújva a saját munkájában, bevonni meg nem akarnak, pedig kérdeztem, hogy miben tudnék segíteni. De akkor minek vettek fel új embert?
Most kissé csalódottnak érzem magam, de próbálok türelmes lenni, és nem leírni őket ilyen gyorsan,meg hát a 3 hónap próbaidőből még azért van vissza bőven.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!