Milyen karrierutak vannak jelenleg, amivel néhány éven belül évi 15-20 milliós nettó profitra lehet szert tenni?
Túl vagyok már az önismereten, amik érdekelnek, azok közül maximum a robotika, amiben lenne fantázia, viszont a kockulás, ami ahhoz szükséges még távolabb repítene a célomtól (barátnő, szex) és mivel a mai világ slágertémája az IT, olyan mintha az olimpiára akarnék készülni, mármint ha a pénz, a profit mozgat. Tehát jobb, ha megmarad hobbinak, érdeklődési körnek, a pénz iránti vágyam hátráltatna benne, hogy kiteljesedjek a szakmában.
Valami olyan dolog érdekelne, amivel meg tudnám teremteni magamnak a stabil párkapcsolat illúzióját, amit úgy kalkuláltam, hogy 365x30000, ami egy fizetős lány óradíja az év minden napjára.
Mivel luxusigényem nincs ezen kívül, így a maradék 5 millió elég lenne, hogy átlagos szinten éljek belőle, mint az emberek többsége, aki medián körül keres, nem kéne szoronganom, hogy a nő iránti vágyam miatt koldusbotra jutok vagy meg kell vonnom magamtól, ráadásul idősebb koromra, ahogy a libidóm hanyatlik az összeg átcsoportosításra kerülne az egészségügyi kiadásaimra.
A pszichológusom is azt mondta, hogy ezt egy teljesen reális elképzelésnek tartja és jó látni, hogy ennyire pozitív vagyok, miközben ilyen átgondoltan elterveztem és a karriertémában amellyel ezt a szükséges összeget elérem nem tud segíteni, de amennyiben úgy érzem, hogy ez a vágyam, ezt szeretném, ő támogatja az elképzelést, hiszen az a cél, hogy boldog legyek és helyre jöjjek lelkileg, ha ez kell hozzá, akkor ez kell.
Szóval nem kérek ítélkezést és bántást, a szakmai részében várok konstruktív válaszokat, milyen olyan kiaknázatlan vagy kevés konkurenciával rendelkező területek vannak, amikből a kérdésben szereplő összeget meg tudnám keresni?
Kérdező, csak pár kérdésem lenne hozzád:
Milyen végzettséged, végzettségeid vannak?
Milyen nyelveken beszélsz?
Mihez van tehetséged?
Most éppen miben képzed magad?
Milyen munkáid voltak, hogy mentek, meddig tartottad meg őket?
Milyen a vezető- és meggyőzőképességed?
Milyen gyorsan alakítasz ki kapcsolatokat másokkal?
Mennyire keményen teszed oda magad, amikor dolgozol?
Mennyire vagy hajlandó tanulni, szabadidőt feláldozni?
Ezek ugyanis nagyon fontosak az ilyen karrierekhez.
32
Fizetek is nekik,mert nekem is kijar havonta 3-4 alkalom amikor jól erezhetem magamat dekoratív hölgyek társaságában,és hidd el, nekem jobban megéri ez ronda srácként, minthogy olyan plázaribizlik kegyeiért vadásszak, akiknek cipőjét sem kothetném be
Tudom h nagyon népszerű ez a herbálos sztereotipia, de az esetek nagy részében egyáltalán nem így van.
#32: Ahhoz elég lenne kigyúrnom magam és belépnem valami alvilági bandába, csak annyit meg nem ér, hogy sittre kerüljek. Nem jó ilyen körökbe belekerülni, aki benne van az általában már gyerekkorától úgy szocializálódott, hogy nem volt más választása.
Nem fogok azért jó pofát vágni a mulatós zenélős züllött drogos arcokhoz meg tesómnak fogadni/nevezni az ilyen alakokat, hogy befogadjanak maguk közé és nekem is jusson olyan nő, akiről az első gondolatom az lenne, hogy a lakásomba nem szívesen fogadnám be, mert több kárt okozna, mint egy kutya és szocializálhatatlan, mert abban a pillanatban, hogy megpróbálnám emberré nevelni, civilizált lénnyé, az összes tesó ellenem fordulna.
Tévedés, hogy a gazdagság rögtön nőcunamit indít majd el. Már évekkel ezelőtt is olvastam olyan kérdéseket a Gyakorin (sokat), ahol arról szólt a kérdés, hogy a csávó gazdag, mégsincs nője, pedig direkt drága cuccokban járnak, jó autóban, villában lakik, stb.
Itt egy példa: több százmilliós vagyon mellett is szűz 30 éves férfi: és még azt se foghatod rá, hogy kamu, mert a kérdező több embernek is igazolta magát fényképpel, személyazonossággal:
https://www.gyakorikerdesek.hu/felnott-parkapcsolatok__tarsk..
9-es: "Egyébként akik tartós párkapcsolatban együtt élnek, azok sem szexelnek minden nap"
Kérdező: "Igen, ezeket hívja a szakirodalom béta vagy papucs kapcsolatnak és sokszor egyoldalú a nő előnyére és a férfi hátrányára."
Na most, ez pont nem igaz. Párkapcsolatokban a nők általában többször és jobban is kívánják a szexet a párjukkal (ha szeretik a párjukat), mint fordítva. Egyrészt: a magam példájából ítélve, jelenleg a hatodik kapcsolatomnál járok, de bizony minden exemről elmondható, hogy többször és jobban is kívánták a szexet, pedig a libidómmal semmi gond, hidd el. Másrészt: ez messze nem csak az én véleményem, szerintem valamennyire közismert, hogy a nők kimondottan kívánják a szexet, ha érzelmeket táplálnak a másik iránt. A férfiak elég nagy hányadát viszont nagyon vonzza az újdonság varázsa. Közismert jelenség ugyanis, hogy a férfiak más nőket nézegetnek, vagy vissza kell fogniuk magukat, amikor egy idegen nő rájuk akaszkodik. A Gyakori is tele van ilyen női kérdésekkel, hogy a párjuk más nők után ácsingózik.
Szóval nincs itt szó semmiféle papucs kapcsolatról, meg "szakirodalomról". (Valszeg azt se tudod, mit jelent a szakirodalom kifejezés, különben nem írtál volna le ilyet.)
"a csávó gazdag, mégsincs nője, pedig direkt drága cuccokban járnak, jó autóban, villában lakik, stb."
Mert egy SIMP az ember és valami mesebeli szerelemre vágyik, miközben a külseje ugyanúgy csak egy gyémántruhába öltöztetett, swarowski kristályokkal kipingált sz*r marad. Kulabácsi jelmezben.
El kell engedni az illúziót, hogy a külsődön érdemben* tudsz változtatni.
* tehát legyen EGÉSZSÉGES testalkatod meg öltözz emberi ruhákba és viselkedj az emberekkel tisztelettudóan, de ennyi. Itt a vége. Minden más ugyanolyan beteg illúzió, minthogy az együtt töltött idő miatt majd megszereti Benkő Dánielt Bazsarózsa, Andy Vajnát Timike, Faludy Gyuri bácsit Fanny meg Lölőt Andi.
Az életben nincsenek csodák...
"Miért nem akarsz inkább megbecsült lenni azáltal, hogy elismert leszel egy szakmában?"
Mert olyan világban élünk, ahol Charles Manson nevét többen ismerik, mint azért az emberét, aki felfedezte a Higgs Bozont.
Olyan világban élünk, ahol egy rajongókat leköpő, lehugyozó senkiháziért lányok és felnőtt nők milliói rajonganak, miközben egy tűzoltó, aki életeket ment aszalódik a kánikulában a buszon, villamoson és megy haza a klíma nélküli 100 ezer plusz rezsis albérletébe, mert azt még éppen ki tudja fizetni.
A becsületnek ma már semmi értéke...
"Véleményem szerint a STÁTUSZ többet ér a vagyonnál."
Ebben egyetértek, de bármennyire akartam, nem sikerült teljesen pszichopatává válni. Tisztelem őket, felnézek rájuk, de nem tudok úgy működni, van bennem egy gát, ami miatt meg akarom teremteni a személyes biztonságomat. Nem villogni kell a vagyon, hanem katapultnak. Remélem így már érted.
"a társadalom szemében még mindig magas státuszúnak számít az egyetemi pálya."
Itt meg ugyanazt tudom írni, engem nem érdekel a társadalom, semmi segítséget soha nem kaptam a társadalomtól, ha holnap közölné velem Putyin, hogy vonuljak le egy atombunkerbe 5 orosz csajjal és eldurrantja az atomot örömmel megtenném. Vagy ha Biden tenné ugyanezt. Ennyire nem érdekel már ez az egész. Soha semmi jót nem kaptam az emberektől, itt is csak a bántást kapom, felőlem felfordulhat az összes és fetrenghet a világ legnagyobb fájdalmában, agonizálva, akkor sem érdekel.
#39: Először juss el addig a pontig, hogy nem akarod önigazolni a saját férfiasságodat, hogy nem alacsony a libidód, pedig de (bár az is lehet, hogy pont valahogy fehérmájú nőket fogtál ki.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!