Ha mérnök hiány van miért nem mennek fel a fizetések a szektorban?
Tapasztalatom szerint az elmúlt 5-8 évben a mérnöki fizetések maradnak le a bérfejlesztésekből a leginkább százalékosan (kivétel talán a szoftverfejlesztés), holott elég sok meghirdetett, nyitott pozíció van a cégeknél. Miért nem indul egyfajta licit mégsem a munkavállalókért, mint ahogyan az pl megtörtént az építőiparban az elmúlt években?
Véleményem szerint a többségi foglalkoztató cégek egyfajta kartellben működnek, illetve ki van mindegyiküknek adva, hogy pontosan ennyi € centet fizethetnek / munkavállaló, ha ezt átlépik akkor megéri a cégnek odébb költöznie, mintsem tartani a versenyt a helyi munkabérekkel.
Hiába van sok nyitott pozi, ha az adott munka eredménye max X összegért értékesíthető tovább, akkor nem fognak tudni mondjuk 1.3X-et fizetni a munkavállalónak, mert nem termeli ki. Azokon a területeken, ahol hiány van és a munka eredményét is többért lehet eladni, ott mennek fel a fizetések is.
Néhány mérnöki területen elég gyorsan el lehet érni a salary capet, ami után már nincs tér nagyobb ugrásoknak.
A mérnöki szakok a legnépszerűbb szakok között vannak, majdnem minden évben legalább 3 informatikai vagy mérnöki képzés benne lesz a listában.
Ha ebből indulunk ki, nem kellene hogy olyan drasztikus hiány legyen.
Tudom, a mérnöki szakokon magas a lemorzsolódás, nehéz a matek stb. Direkt nem mondom meg mit végeztem, de nem mérnök vagyok, és nálunk is eltűnt a kezdő évfolyam fele, és kb csak a negyede kapott időben oklevelet. Ennél szerintem a műszaki arányok sem lehetnek rosszabbak.
2021-es év 10 legnépszerűbb szak:
2020: [link]
2019: [link]
2018: [link]
2017 [link]
Nézzük azokat, akik már dolgoznak:
'16 : [link]
'15 [link]
#1 Igen, csak az a nem mindegy, hogy milyen földrajzi területen értelmezzük a kersleslet-kínálatot. Pl egy multinacionális cégnek lehet az a reakciója a növekvő keresletre, hogy Pakisztánban / Törökországban / Indiában nyit mérnökirodát és nem Mo-on, pláne nem NY-on.
#2 Én is valami hasonlót érzek és szomorít el. Valamiért irtózat drága minden termék, cserébe a munkánkat nem fizetik meg. De pl egy fodrászt vagy burkolót miért fizetnek meg? Barátnőmnek egy extrabb hajfestés 30 000 Ft. Oké, anyagköltség meg rezsi díj ebből 10-12e Ft, de a maradék ~20 000 megmarad neki. 2 órás munka, óránként ~10e Ft. Ez nekem a bruttó órabérem duplája 160 órás foglalkoztatást nézve.
#3 Tapasztalt és képzett mérnökökből extra hiány van, de a felhülyékért is látom már kapkod a cég. Interjúztatok, fut pár nyitott pozíció a csapatomba, nem jönnek az emberek és nem kamuból van kiírva az állás.
#4 Igen, ez a jelentkezettek száma, ennél kevesebb a felvett, még kevesebb aki elvégzi. Szerintem évente felvesznek 2000 gépész, 500 mechatronikus meg 1500 villamosmérnököt a hazai egyetemek. Nekik ~55%-uk végzi el a képzést az életben bármikor. Nem érzem ezt soknak, amikor minden cég az elmúlt 5-8 évben éves 20%-al növelte a kapacitásait (COVID alatti időszakban stagnálás volt). Ez azt jelenti, hogy az említett 8 éves periódus alatt megduplázódott a foglalkoztatott mérnökök száma.
Teljesen igazad van kérdező.
Bővül a gazdaság, jönnek be új cégek, de közben meg gyerek annyi születik, született, amennyi.
Más szektorban is ugyan ez van, én bankban vagyok, és a csapatomba kéne minimum 2 pályakezdő frissdiplomás kolléga, és 1 vezetői tapasztalattal rendelkező szenior, de egyszerűen nincs, 1 éve keresünk embert (a hr se tudom möfaszt csinál mondjuk)
#7
Az építő és építészmérnök amikor én kezdtem az egyetemen, már akkor is "kétes" pálya volt, sokan panaszkodtak nincs anyagilag megbecsülve a munkájuk, túljelentkezés van az állásokra.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!