Feladhatom nyugodtan, vagy maradjak a mókuskerékben?

Mi ezt a férjemmel mindketten végigjártuk, csak én nem állami szférában (ő igen), de a helyzet ugyanez volt: itt a biztos langyosfos, nem szeretjük, szar, a fizu se egy nagy szám, de legalább ez itt van, hitel, gyerekek, nem lehet ugrálni.

Először én léptem, mert olyanná vált a légkör a munkahelyemen, hogy már rendesen hányingerem volt, ha egy emailt is kaptam onnan. Nehéz döntés volt, mert a szakmám, a gyerekek, a lakhelyünk miatt leginkább abban tudtam gondolkodni, hogy szabadúszóként csinálom, amit eddig. A másik opció az volt, hogy Pestre járok be napi szinten dolgozni, de az a család miatt vállalhatatlan volt. Vettem egy nagy levegőt, megléptem, finoman szólva jól jártam: sokkal több pénz kevesebb beletett munkával, szabadság, saját időbeosztás, 100% home office stb.

A férjem pár hónapja jött el az állami munkahelyéről, félve, de jó ajánlatot kapott, és már nagyon elege volt. Konkrétan kivirult, teljesen felvillanyozza, hogy hasznosnak érzi magát, új dolgokat tanulhat, nem csak a tökét vakargatni jár be kevés pénzért valahova.

Szóval nálunk nagyon pozitív változásokat hozott. Mi is amiatt féltünk, amiért te is, belénk van nevelve ez a hülye mentalitás, hogy nehogy merj kockázatot vállalni a jobb érdekében, ha egyszer ott a biztos. Hülyeség, lépj. Mi történhet? A fos munkahelyed helyett legrosszabb esetben egy másik fos lesz. De simán esélyes, hogy jobban fogod érezni magad. Szóval hajrá, de ne oda menj, amit írtál, kevesebb pénzért, szar időbeosztással nincs értelme mert borítékolhatóan nem fogod előrelépésként megélni, és hamar megutálod.