Higyan tudnám csökkenteni a költségeimet egyetemista lányként?
Szóval már végzős vagyok az egyetemen ,már külön költöztem a szüleimtől,egyedül élek egy albérletben.
Anyukám fuzeti az albérletet+ad pénzt is. Mellette gyakormok vagyok egy elég jó cégben és egész jól leresek. Így kb. olyan 300ezer forintom van egy hónapra. Szeretek félretenni kb.50 ezret. Sajnos azonban így sem jövök ki.
Otthon mindent megadtak nekem és megszoktam egy színvonalat,ami nem jön ki ennyiből. :(
Tudom,hogy gáz és hogy mások sokkal kevesebből élnek. De nem rudok mit csinálni. Peóbáltam lejjebb adni az igényekből,de csak rosszul éreztem magam a bőrömben.
Már gondoltam valami másodállásra,amit a cég mellett hétvégén tudnék vsinálni,csak akkor semmi szabadidőm nem maradna.:(
Van valami tippetek?
Most diplomázok és utána a cég felvesz főállásba,de így sem keresnék számomra eleget. A dzüleimtől pedig végzés után már nincs is pofám pénzt elfogadni.
23L
Kívánom, hogy 20 év múlva te is tudj így élni, mert az azért vili, hogy a szüleid nem pályakezdők gondolom, ugye? Vagyis úgy sejtem ők megdolgoztak azért, hogy így élhessenek és még a stresszes popókád alá is tolhassák mindezt. Ez igazából a részükről becsületre méltó, ha így van. Az nem az, hogy nem tanítottak neked pénzügyi kultúrát, tudatosságot, nem tanították meg hogyan oszd be a keveset azért, hogy egyre több legyen. Ezzel azt fogod elérni, hogy ahogy nő a fizetésed, úgy nőnek a kiadásaid is, mert emelkednek az igényeid és szépen elszórod az összes pénzed. Tele lesz a smink szekrényed, meg a gardróbod, de le lesz nullázva a bankszámlád.
Nettó 350 ezerből, ha nem kapsz lakást és albizol valami nagyvárosban, akkor nem lesz ilyenekre pénzed. Na az lesz majd a stresszes! :)
Nőként írom, hogy full kamu.
Tipikus pasi, aki női bőrbe ugrasztja a többi pasit, hogy lehessen együtt utálni a nőket.
A kérdés nem kamu és nem is értem,hogy miből gondolod ezt.
A kötlség megoszlást a kajára értettem.
Anyukáméknak van egy lakása ami ki van adva,valószínű oda beköltözhetek februártól,ha a bérlő elmegy,tehát csak rezsi lesz.
A ruhákból megpróbálok picit visszavenni,lehet,hogy arra tényleg sokat költök. De nekem ez tényleg olyan,mint egy stresszterápia.
Javaslom a lenti videó értelmezését a jelenlegi helyzetre
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!