Hogyan találjam meg az álom munkám?
Nagyon szeretnék sikeres lenni, képes vagyok keményen megdolgozni a sikerért. Szeretnék egy szakmát amiben profi lehetek és sok pénzt kereshetek vele
(később vállalkozás). De sajnos azzal van baj hogy még nem jöttem rá arra hogy mi a szenvedélyem. De úgy érzem hogy ha rájövök hogy mi lenne az, akkor lovon leszek. Többféle szakma érdekel valamennyire, de csak olyan "elmegy" szinten. Semmi sem fogott még úgy meg hogy akár éjjel-nappal csináljam, azért hogy meggazdagodjak belőle később, pedig sokmindent kipróbáltam már. És mindent csak pár hónapig tudtam csinálni, aztán meguntam. Semilyen munkában nem találom a helyem hosszú távon, pedig az akarat meg lenne, csak kérdés hogy mibe kezdejek bele.
Ahogy írod, a szenvedélyed kell megtalálni. A probléma, hogy már a meggazdagodást nézed. Ha valamiben jó vagy, akkor kb garantált a siker.
Szerintem tölts ki pár pályaválasztós tesztet. Nem mondom, hogy egyetemre menj, mert sok esetben akár autodidakta módon jobb tudást tudsz összeszedni, ugyanannyi idő alatt, mint egy egyetemi képzés.
Miket próbáltál eddig és miért nem tetszenek?
Ez így nem működik.
Ha nem elégít ki a munka amit végzel, keress mást. Egyszer majd megtalalod a helyed.
Viszont arra nincs garancia, hogy meggazdagszol belőle.
Szóval döntsd el mit szeretnél:
Meggazdagodni, vagy egy olyan munkát ami kitölti az életed.
A kettő nagyon nem ugyanaz!
Akkor vallalkozz.
Tanulj róla, hogy kell és kezdj bele.
Mire vársz?
Amikor én vállalkozni kezdtem tudtam, hogy azt akarom és nem vártam egy napot sem a kezdessel.
Mondjuk ez alkati dolog. Lehet, hogy nem vagy vállalkozónak való.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!