Miért űz valaki olyan foglalkozást, melyben csak panaszkodik és nem szereti? Csak szerintem idegesítő már a PSZ, a folytonos lázadás? Miert csak ezzel foglalkozik a média meg ezt hallom már mindenhol?

27 éves férfi vagyok. A szüleim könyvelők, úgy neveltek, és arra próbáltak folyamatosan ösztönözni, hogy majd én is megyek pénzügy- és számvitelre, aztán belőlem is egy jó könyvelő lesz, megyek az irodába, aztán majd nagy multicégeknek leszek a könyvelője meg stb.. El is kezdtem, de 1 év múlva átmentem kereskedelem és marketingre, amit nagyon jó eredményekkel végeztem el, s jól el is tudtam utána helyezkedni.

Van egy nagyon jó barátom, gimiben egy osztályba jártunk. Mindig kitűnő volt meg osztályelső, már a tanárok nem tudták, hogy még mire adjanak neki dicséretet. Felvették az ELTE jogi karára úgy, hogy a ponthatárnál 11 ponttal szerzett többet. Sajnálatos módon az egyetem nem ment neki, az első féléve sem lett meg, így elment magyar-töri szakra. Igen, magyar-töri szakra.

Egy gimnáziumban tanít most, zsigerből rühelli az egészet, és tudom, hogy a gyerekek sem szeretik. Még most is sokszor összejárunk inni, diszkóba, meg stb, ahol mindig panaszkodik egy sort a helyzete miatt.

Ezt teljes mértékben meg tudom érteni, de egyet nem. Én kb. 1 milliószor átgondoltam, hogy mit szeretnék csinálni felnőttként, mert mindig az volt bennem, hogy nem akarok úgy bejárni a munkahelyemre, hogy gyűlölöm, amit csinálok, akkor ezt azok akik tanárnak mennek miért nem gondolják át? Én tudtam, hogy sose szeretnék pénzügy-és számvitelre menni, éreztem és jó döntést hoztam. Egy dolgot teljesen megértem, mint nagybácsi, saját testvérem 14 éves kölykétől agyrögöt kapok, hát ha még idegen gyerekekkel kellene lennem nap mint nap.

Én azt veszem észre, hogy az országban nagyon sok ember azt csinálja, amit nem szeret, amit utál, kész van a munkahelyétől, jó néha én egy más éghajlatra kívánnám a főnököm, a kollégákat, meg persze kereshetnék több pénzt is, de nincs ez az undor vagy nem tudom.