Hogy keressek sok pénzt?

Buta emberből már nagyon sok olyan volt, aki végül sikeres lett. Olyan sikeres embert viszont még nem láttunk, aki zseni volt, de nem kitartó. Egyébként az ostobaság is relatív fogalom. Az egyik volt főnököm például diszlexiás és hiperaktív gyerek volt. Azonban kitűnően tudott bánni az emberekkel és a számokhoz is értett, így végül lett egy gyára és egy építőipari cége, ami évi 500 millió forintot termelt (90-es évekről beszélünk).

Az erősségeidre építs!

Még full normális esetben is döntő, hogy a neveltetéseddel milyen észjárás és milyen kulturális mozgatórugók válnak alapjárattá. Ha csak a megküzdési stratégiáid olyanok, hogy a jég hátán is megélsz majd, vagyis képes lennél nem túl szélsőséges körülmények között nulláról újrakezdeni kapcsolatépítést, tanulást, meg mindent, amennyiben szükséges, akkor haver kaptál egy olyan alapcsomagot az ősöktől, amivel tényleg nemigen ragadsz sárba. Nyilván nem az átlag trógerok fogják ezt megadni a kölykeiknek, de nem is az intrikus-cinikus adminisztratív droid löki zsigerből a valós growth mindsetet... Valakinek el kell kezdeni. Ha jó sok évet szánsz rá, de persze napi minél több órán át az a szórakozásod, hogy azzá az emberré válsz, aki a fent említett szemléletet és tudást árasztja a gyermekei felé, akkor lehet mondani, hogy elkezdted. Nehéz ügy, óvatosan kell válogatni a fellelhető információk közt, mert még ha becsületes, párszáz követős, valóban nehezen érthető és gyakorolható, tényleges tudást és tapasztalati tényeket publikáló valaki(ke)t találtál, akkor is könnyen fennáll a vak vezet világtalant esete, mert egyfajta elszigetelt tudásról beszélünk. Nem biztos, hogy szándékos ez, inkább arról van szó, hogy mondjuk az emberek 98%-a a gyakorlatban képtelen rávenni magát arra a felnőttkori önképzésre kellő mennyiségben és következetességgel, ami már jól hasznosulhat a gyakorlatban; meg arra a napi akárhány óra nemszeretem melóra, arra a személyiségtranszformációra és folytonos önmeghaladásra, egyáltalán arra a kutatómunkára, ami az elinduláshoz szükséges... Szóval vágod, nem kell külön elzárni a tudást, sőt, morzsánként elérhető is, össze is lehet szedegetni annyira, hogy utána már az irányt el se lehessen téveszteni. Ugyanakkor annyira közismert, elcsépelt, közhellyé vált dolgok fognak szembejönni veled, hogy talán előbb célszerű egy kisebb Buddha egyszerűségével, cimkézést és jelzős szerkezeteket teljesen hátrahagyva, szenvtelenül és következetesen (lásd sztoicizmus) válogatni a búzát az ocsúban. Ettől igazán elszigetelt a dolog: lépten-nyomon, észrevétlenül jönnek a fejekben a reflexválaszok, hogy miért nem lehet, miért csak mások, miért nem éri meg, ésatöbbi, meg mellé maga a közhelyhalom, ami egyébként célirányosan hasznosítható lenne, továbbgondolás nélkül marad, így már az egyszeregy is elbagatellizálódik, holott őszintén szólva ha az egyenlegedre pillantasz, nagyjából az egyszeregy koptatásával kellene kezdeni a kimoccanást.

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy te vagy a felelős a helyzetedért. Sikerült észrevétlenül oda sodródj, ahol most vagy. Komplex felelősségi láncok végén ott voltál egy nagy kérdőjellel, hogy vajon most eljön-e a pillanat, amikor magadra vállalod a felelősséget. Más szóval: látod-e a gyeplőt és megfogod-e?

Két dolog biztos. 1. Ha az igazságot keresed, egész biztosan megtalálod, mert az egész biztosan létezik, sőt: más se létezik a valóságban... A módszereid csiszoltságán és a rutinodon fog múlni, hogy elég jó hatásfokkal teszed-e. 2. Ha építesz valami nagyot és jól tervezettet, lehetőleg a helyes módon, az ott maradó hibákat lehetőleg szépen kijavítva, akkor végül ott lesz neked az a nagy "valami", hogy bőséget vigyen az életedbe. Rendszerekben gondolkodunk itt elsősorban. Ma az van, hogy reggel építesz egy sátrat fellelt dolgokból, hogy éjjel alhass valahol. Holnap reggeltől elég rájavítani, míg össze nem roskad egyszer, aztán lehet elölről kezdeni. Páran inkább bújnak ahova tudnak, hogy szépen felépíthessenek egy faházat vagy valamit, ahol generációk megnyugodhatnak. Meg van az a maroknyi elvetemült, aki Spártát választja, de kővárakat épít.

És még szót nem ejtettünk szerencséről, pedig minél keményebb a játék, annál többre lesz szükség. Még a tartós stagnáláshoz is kell valamennyi. De még mindig nem olyan az érzés, mint amikor jön a hónap vége, és átjár az értéktelenség érzése akkor is, ha sosem tudatosul. Az emberek jó 80%-a egész életében egyetlen egyszer se gondolja végig, mi lenne a legjobb neki. Szóval elszigetelt tudás. :)

#16

Ha zsákutcába kerültél, miért mennél tovább a falig? Ilyenkor kihátrálunk, és választunk egy másik utcát.

Persze ez sok mindentől függ, a te életedet illetően neked kell meghoznod a döntést.