Aki szegénynek nőtt fel, mindig félni fog, hogy elfogy a pénze?

Én is hasonló cipőben járok, mint ti. Bár a szüleim nem voltak szegények, a rossz gazdálkodásnak köszönhetően folyamatosan pénzügyi problémákkal küzdöttünk, likviditási problémáink voltak.

Most, felnőttként, talán ennek hatására folyamatosan túlbiztosítom magam anyagilag. Nem vállalok ésszerűtlen kockázatot, folyamatosan takarékoskodom, egyre biztosabb a helyzetem. Az érzés lassan enyhülni kezd, de azért még ott van. Igazából, titokban a nyugdíjas éveket várom, mert akkor már tutira eltart egy minimum szinten az állam. (38/f)

Gyerekkoromban évről évre egyre rosszabb volt az anyagi helyzetünk és anyám (egyedülállóként) csak nekem mondogathatta hogy mennyire meg vagyunk lőve. És meg voltunk lőve, folyamatosan, én pedig semmit nem tehettem gyerekként. Emlékszem az állandó aggódásra és a hóvégi vajaskenyérre (vagy ami épp volt otthon). Arra hogy szívesen jártam volna bizonyos tanfolyamokra de nem tellett. Akkor jöttem rá hogy a pénz választási lehetőségeket ad az életben, ellenőrzést a sorsod felett, nem többet, nem kevesebbet. És elegem volt abból hogy nincs opcióm.

20 évvel később már annyi megtakarításom van hogy zsebből ki tudnék fizetni egy 2 szobás lakást abban a városban ahol felnőttem de egyrészt ehhez külföldre kellett mennem már a legelején ÉS mégis úgy élnem ahogy otthon élnék, másrészt még mindig bennem van hogy mi lesz ha történik valami ezzel a pénzzel. Csak gyűjtöm és gyűjtöm 10-12 éve, de legalább az nincs bennem hogy HOLNAP miből lesz kajám. Az kikészítene.

33/F