Néhány ember miért nem olyan munkát választ, ami illik a személyiségéhez?

Én például olyan dolgot csinálok, aminek a létezéséről sem tudtam még, amikor leérettségiztem (SSCben dolgozom). És megy, jó vagyok benne. De hogy láttam volna előre?

Ráadásul ha szimplán megkérdezték volna, hogy akarok-e ügyfelezni, tuti nem lett volna a válasz. Aztán a gyakorlatban kiderült, hogy semmi gondom vele.

Az ember ráadásul folyamatosan változik, jó esetben fejlődik.

Ez a megalkuvás és a túlélési üzemmód miatt van. Sokan nem mernek kivárni, kapva kapnak az első lehetőségen, mert a környezetük azt sulykolja beléjük, hogy nem szabad nemet mondani, és el kell vállalni bármit, mert nem lesz több lehetőségük.

Ha az ember elég rugalmas, könnyű váltani, még 30 felett is. Nem kell már húszévesen eldönteni, mit fogsz csinálni nyolcvan éves korodig.

Mellesleg nemtudom észvrevetted e, hogy nem az számít mit csinálsz, avgy mit tudsz, hanem, hogy mennyi adót fizetsz be.

Ha sokat, és nagy terveid vannak, több játékteret, pályázatot stb-t kaphatsz. Ha nem tud keresni rajtad az állam akkor csak lehúz amennyire bír, és repít a kukába, avgy hagyja hadd tengődj.

Nekem mindíg a "veréb is madár" magyar film jut eszembe erről az egészről!

A szisztéma változatlan, csak a díszlet lett más!

Egységesen minden "jómunkás emberre" igaz generációról generációra, aki most még hisz magában meg elégedett, hogy 55 évesen akármit is csinált eddig az öreg képed sehová se fog kelleni!

Ha addig nem lett céged, és nincs legalább 5 alkalmazottad akkor nem te fogod megmondani mit akarsz csinálni meg mennyiért hanem örülsz ha állást találsz nyugdíjig!