Köztetek van olyan, aki a végzettsége megszerzése után jött rá, hogy esélytelen az elhelyezkedés, és pályamódosításra kényszerül?

Igen, én is.

Közigazgatás-szervező szakon tanultam, de rájöttem, hogy ebből esélytelen megélni és választhatok, hogy vagy elmegyek egy gyárba vagy tanulok valami piacképeset.

Magyarországon sajnos nagyon sok olyan egyetemi szak van amivel nem fogsz tudni kezdeni semmit. Egyrészt a képzési struktúra is teljesen rossz, másrészt magas hozáadott értékű munkahelyekből is kevés van, ahová el lehetne menni. (G7-en volt erről egy írás nemrég.)

Viszont ma már egész jól lehet a pályakövetési rendszerrel ( [link] tájékozódni. Régen akinek nem voltak értelmiségi szülei, vagy nem olyan körökben mozgott semmit nem tudott arról, hogy a szak amire jelentkezik és el is végzi kb. teljesen esélytelen, hogy piacképes lesz és hogy munkát is kap majd a diplomájával. Tudom, hogy "hülye, minek ment oda, meg vár a gyár", de az állam is elkölt az adófizetők pénzéből egy államis diplomára legalább 3 millió forintot, szóval neki is megérné normálisan tájékoztatni a jelentkezőket.

Ez nem csak ezen múlik. Alapvetően az egész oktatási rendszer van elcseszve.

Saját példám: 8 osztályos középiskolába jártam, mert szüleim úgy gondolták így több esélyem lesz a normális élethez. Apámnak 2 diplomája van, anyámnak is van csak neki nem akkreditálták anno a rendszerváltáskor, de később megszerzett egy diplomával felérő szakmát (könyvelő).

Nővérem szintén diplomás és lassan húgom is az.

Szóval nekem alapból mondhatni ki volt jelölve az utam, hogy majd egyetemre fogok menni. Igazából ez nem is volt kérdéses, valahogy mindig úgy gondoltam, hogy az a normális, ha kijárom a középsulit automatikusan továbbtanulok (családi példa). És különben is a magyar szakképzési rendszert olyan szinten szétverték, lezüllesztették, hogy esélytelen normális körülmények között szakmát kitanulni.

Van elég sok ismerősöm akinek van valamilyen, papíron jól menő szakmája, de egyikőjük sem dolgozott soha a szakterületén, mivel nem ért hozzá.

A szakmunkásokról kialakult az a kép, hogy a legdebilebb, idióták mennek csak lébecolni szakképzőbe. És végső soron ez így is volt. Ha az ember tanulni, fejlődni akart volna akkor sem tudta volna ezt megcsinálni, mivel egyszerűen a környezet ezt nem engedi (osztálytársak, szaktársak -> alkesz, csöves, lecsúszott, balhés arcok).

Az általános gimnáziumi oktatás meg önmagában semmire se melég, nem ad használható tudást semmilyen mértékben sem. Ráadásul "eleve elrendeli" a továbbtanulást és annak irányát is. MIre gondolok? 4-8 év alatt azért kialakul, hogy XY miben jó és miben nem. És ez nagy mértékben múlik a tanárokon is. Hiába akar valaki reáltárgyakkal foglalkozni, mérnöki pályára továbbmenni, ha nem készítik fel rendesen, mert szarok a tanárai. Különórára meg a legtöbbeknek nincs pénze. A másik pedig az, hogy hiába mondják, hogy mérnöknek, IT pályára kell menni, ha valakit az irodalom, a történelem stb. érdekel, akkor neki csak szenvedés lenne egy ilyen szak és el sem tudná végezni.

Az érettségit is az alapján teszi le az ember, hogy miben volt jó, miből tud egyáltalán érettségizni.

Vagy akkor ők mit csináljanak? Humán pályára ne lépjen senki, mert szart sem ér, de egy érettségi önmagában szintén szart sem ér? Akkor mi a megoldás, menjen el programozónak, akkor is ha rohadtul nem érdekli az egész IT dolog az embert?

Vagy legyen csöves, esetleg gyári munkás? Úgyis, hogy amúgy értelmes, könnyen tanul és akar is tanulni, csak éppen nem "sláger" szakmát?