Hogyan tudnám jobban/szebben kommunikálni a félbehagyott tanulmányokat?
Azt hittem ha az állásinterjúkon túljutok már jó darabig nem lesz gondom vagy hátrányom emiatt. De most, hogy elkezdtem dolgozni még gyakrabban, szinte naponta előjön. Ha jön egy új dolgozó akinek bemutatkozom rögtön kérdezi, hogy milyen tanulmányokat végeztem pedig direkt úgy hárítom a bemutatkozásnál, hogy ez ne kerüljön szóba. De ugye ha már rákérdez akkor muszáj vagyok mondani, hogy ezt és ezt tanultam, de nem fejeztem be - és ez olyan szarul jön ki mindig, utána ő is meg én is kellemetlenül érzem magam és rányomja a bélyegét az egész interakcióra.
Ráadásul más is hallja egy olyan munkahelyen ahol elég sok embernek van diplomája, sokan közvetlen kollégáim.
Szerintem nálunk is én vagyok az egyetlen akinek nincs diplomája, én mindenki előtt elmondom, ha kérdezik, hogy miért nem fejeztem be. Az igazat mondom: úgy éreztem, nem az én területem, a maximumot kihoztam belőle, amit lehetett, aztán inkább elmentem dolgozni. (nyelvszak volt amúgy.)
Kirúgni emiatt nem fognak, hiszen tudták, amikor felvettek. Hogy ki mit gondol rólam, az mindenkinek a magánügye, engem, mint embert, vagy munkaerőt nem egy papír minősít.
Beszélek az angol mellett egy ritkább európai nyelvet, van 5 év munkatapasztalatom, vannak érdekes hobbijaim amikben talán jó vagyok, van egy gyermekem, csomószor elfelejtem, hogy ja tényleg, nekem nincs diplomám. Én nem csinálok ügyet ebből, ha akkor bevállaltam, hogy nem fejezem be az egyetemet, és továbbra sem akarom, akkor felvállalom a dolgot. Ha meg nem te döntöttél így, akkor mondd meg hogy sajnos nincs, mert akkor egy rossz élethelyzetben voltál, de a jövőben szeretnéd befejezni.
Én úgy hárítanám, hogy egy olyan vezetőnek az ismerősére hivatkoznék akitől mindenki tart, vagy nem is ismerik, mert nem helyi vezető, hanem mondjuk a központba van.
Azért megy akérdezősködés, mert a "csorda" felosztja egymás között a legelőt, már most megy a pozicionálás a szamárlétrán, szóval ne hagyd, hogy rossz megítélésed legyen, inkább tartsanak tőled, még az is jobb!
De az megint olyan félreérthető, mert az emberek automatikusan azt hiszik, hogy elvégeztem és diplomám van pedig nincs.
Nem szeretném azt sem, hogy ebből félreértések legyenek később, vagy úgy tűnjön direkt mondtam nagyot.
Kérdező, te elkövetsz egy elég nagy hibát, mondjuk többet is, de az első és legjelentősebb az az, hogy azt hiszed, az emberek véleménye és hozzádállása egységes, pedig nem.
Valaki ezt gondolja rólad, valaki meg azt, de persze a szemedbe mindenki mosolyog, a hátad mögött meg....
Szóval jobb ha minnél kevesebbet árulsz el magadról, a pofátlan kérdésekre pedig témagyilkos választ adsz, amire már nem lesz értelme újabb kérdést feltenni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!