5 ledolgozott év után szoktak adni fizetésemelést a cégek?
Nálunk évente van 8-10% emelés. Bár általában a teljesítménytől és a cég anyagi helyzetétől teszik függővé és nyilván az is számít, hogy ki alapból mennyit keres. Nyilván a vezetőség évente nem kap ennyit (mondjuk ők úgyis ellopják a magukét).
Nem hangzik rosszul ez az emelés, csak azért tegyük hozzá, hogy alapból olyan alacsonyak a bérek itt, hogy nem oszt nem szoroz ez az emelés. Kb. az infláció ennyi, ráadásul tényleg borzasztóan alacsony a bázis amihez képest emelnek.
Olyan, hogy X év leteltével "jár" valami, legfeljebb csak a közigazgatásban van. A versenyszférában leginkább a cég teljesítménye határozza meg a mozgásteret fizetések terén. Egyébként a cégeknek is érdeke, hogy megtartsák a tehetséges kollégákat, mert ők állítják elő a profitot, amit a management zsebre tesz, tehát ha elmennek és hülyék jönnek helyettük, azt a vezetőség is a saját zsebén fogja érezni.
De ez munkahely- és főleg munkakör-specifikus. Egy gyártósori munkás estében a fizetésemeléssel nem feltételenül jár nagyobb teljesítmény (sőt, ha a többletet piára költi, akkor még csökkeni is). Ez a teljesítményösztönzés inkább a szellemi foglaloztatottaknál működik, de ott sem mindenhol általános gyakorlat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!