Ha fegyveres biztonsági őrnek megyek, van esélyem kitörni 29 évesen ha azelőtt mondjuk vagyonőrként dolgoztam?
Annó még tesóm biztatott arra, hogy tegyem le a vagyonőrit, hogy abban esetben "legyen valamilyen kapaszkodóm" ha mondjuk hirtelen munka nélkül maradok. Aztán végül mégis ezen a pályán kötöttem ki. Eleinte csináltam, nagy lelkesedéssel és precizitással (ahogy a lelkes pályakezdők). Aztán a lelkesedés később alábbhagyott. Később már belefásultam, aztán már azon kaptam magam, hogy én tényleg csak erre vagyok alkalmas. Ergó átmentem egyfajta passzivitásba. Észre vettem magamon, hogy egyszerűen nem érdekel már senki és semmi. Kiveszett belőlem a lelkesedés, a tenni akarás, úgy érzem, hogy benne ülök egy szürke és ködös mocsárban ami húz lefelé, én pedig képtelen vagyok küzdeni ellene. (Azaz ha vagyonőri szlenget akarom használni: "beszippantott".)
Ez a vagyonőri dolog olyan szinten hazavágta az önbecsülésemet, hogy átmentem "humanistából" "nihilistába". Azaz egyszerűen elment az életkedvem és úgy érzem hogy jobb volna végleg föladni. (Valamilyen szinten már föl is adtam.)
Az átlagosan szar munkakörülmények (pl. a szaniterek általános teljes hiánya - pl. intézd a dolgod a bokor mögött és moss kezet a vízzel, amit hoztál magaddal - ha mondjuk hoztál magaddal), az általános undorító higiénés körülmények a -40 IQ-s (vagy drogos, alkesz, kiégett, félhülye, ápolatlan, mosadtlan, fogatlan csöves és/vagy nyugger kollégákkal eltöltött közös szolgálatok, a folyamatos b@szogatás és vérszívás (hiába van az ember nívósabb helyen, a vagyonőr egyszerűen "nem ember"). Az állandó megaláztatások, a hason csúszás és a megalázottság érzés.
Az ilyenek miatt az ember már tényleg nem embernek, hanem valamilyen állatnak, vagy féregnek érzi magát.
Az a baj hogy engem olyan szinten lehúzott érzelmi és szellemi szinten ez a vagyonőri szakma – hogy úgy gondoltam érdemes váltani „fegyveres biztonsági őrre”. Ami az én szememben azt jelenti: több fizetés, komolyabb, felelősségteljesebb meló, nagyobb „megbecsültség érzés tudat" és természetesen jóval jobb munkakörülmények és kollégák.
válasza: válasza:
válasza: válasza:Szia, ismerem az érzést, őrködtem vagy 15 évig. Azért nem mindenhol ennyire tré a helyzet, én csak az első éveimben vállaltam építkezést, illetve ipartelepi munkát. Ha bekerülsz egy irodaházba recepciósnak, szerintem azért az már elég jó hely, kulturáltak a munkakörülmények.
De az biztos, hogy dolgozhatsz bármilyen helyen, őrként majdnem csak lenézést fogsz kapni.
Azt javaslom, hogy fegyvervizsga helyett inkább tanuljál szakmát, és az őrzést hagyd meg aduásznak, mert ebben a szakmában, ha értelmesebb vagy, bármikor találsz munkát, viszont főállásnak nem perspektíva, inkább olyan kiegészítő munka.
"Tanuljál szakmát, és az őrzést hagyd meg aduásznak, mert ebben a szakmában, ha értelmesebb vagy, bármikor találsz munkát, viszont főállásnak nem perspektíva, inkább olyan kiegészítő munka."
Megmondom őszintén hogy annó azért is választottam ezt az őrködést, mert abban bíztam, hogy ha olyan helyre kerülök, ahol mondjuk az idő egy részében nyugi van, akkor ott esetleg volna lehetőségem tanulni (pl. nyelvet). Mivel már dolgoztam gyárba is 3 műszakba, ezért nem volt tőlem idegen az éjszakázás. Gondoltam hogy majd az ilyen "üres esti órákban" lesz alkalmam tanulni. Mégiscsak más, mintha az ember napi 8 vagy 10-12 órákban robotolna, utána hulla fáradtan hazaérne és ahelyett hogy pihenne, még legyen energiája tanulni is.
Amúgy esküszöm, minden tiszteletem azoknak az embereknek, akik erre mégis képesek, főleg ha egyetemi képzést végeznek. De én valamiért erre képtelen vagyok. Egyszerűen azt érzem, hogy nem motivál semmi, nincsen akaraterőm az egészhez, fásultnak, üresnek érzek mindent. Annyira kiégette a lelkemet ez az egész vagyonőri szakma és annyira átálltam már erre a 24/48-ra, hogy ha most váltanék át rendes heti 5 munkanapra és átlag napi 8 órás munkaidőre, egyszerűen kikészülnék. (Ugyanis a szervezetem annyira megszokta már ezt a fajta életmódot, hogy csak nagyon nehezen tudna csak visszaállni a normára.)
Ezért hiába van az, hogyha mondjuk egy nagyon normális és kulturált helyen vagyok (mint ahogy jelenleg is, nettó 850-ért), ahol napi szinten azért van egy kis mozgás, de 19:00-után minden elcsendesül és volna lehetőség tanulni, egyszerűen képtelen vagyok rá.
Nekem csak tényleg az kell, hogy visszaszerezzem az életkedvemet és a motivációmat. Hogy érezzem azt, hogy érdemes küzdeni vagy élni az életet. Ne csak úgy érezzem magam, mint egy "lelketlen droid". Nekem tényleg az kell, hogy valami által motivált legyek. Azért gondoltam erre a "fegyveres őrzésdire" mert belegondoltam abba, hogy azért mégis csak komoly és konkrét felelősséggel jár az, ha az ember "éles lőfegyvert" visel.
Megmondom őszintén, egy időben nagyon sokat foglalkoztatott az idegenlégió és egy időben szintén erősen azon agyaltam, hogy mennyire kár hogy megszűnt a sorkatonaság és hogy szívesen jelentkeznék a Magyar Honvédség kötelékébe. Valamiért gyerekkori álmom volt az, hogy katona legyek. A vállamon puskát hordjak és harcra készen álljak, ha az országot ellenség támadja meg. Engem akkor az motivált, hogy azért legyek "katona" hogy meg tudjam védeni a családomat az "ellenségtől".
Tényleg ilyen gondolatok motiváltak gyerekként. De valamiért aztán ezek a gondolatok elhalványultak. Aztán más gondolatok fedték el végül az évek folyamán.
Lehet amúgy ha azt érezném hogy ha rendesen kiképezve, és hivatalos szinten viselhetnék éles lőfegyvert (amit amúgy remélhetőleg soha ne kelljen elsütni), akkor talán kicsit fölelevenednének a gyerekkori érzések, és talán újra vissza tudnám szerezni a motivációmat arra, hogy több legyek attól, ami most vagyok (az pl. tanulni hogy több és jobb ember legyek).
válasza: válasza: válasza: válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!