Mi vagyunk saját sorsunk kovácsa. Mégse érzem azt, hogy én lennék. Mit csinálok rosszul?
Mostanában egyre több helyről hallom ezt, hogy "csak rajtunk múlik mit érünk el" meg a "mi vagyunk a saját sorsunk kovácsa". Mégse érzem azt, hogy bármi befolyásom is lenne az életem felett, bármit is teszek.
Annó suli mellett pókereztem. Nullaszaldós játékos voltam, de a nyerő játékosoktól megkaptam, hogy nem foglalkozom vele eleget. Kézelemzés, stratégia, matek, stb. Én úgy éreztem, hogy csak erről szól az életem. Kívülről vágtam az esélyeket. Összes videót megnéztem angol és magyar nyelven, játékok után visszanéztem a nyerő, illetve a legtöbbet vesztő szituációkat.. szerintem több 1000 órám belement a 2 év alatt míg aktívan foglalkoztam vele, mégse lettem nyerő játékos. Nullszaldóval hagytam abba. fogalmam sincs a mai napig, hogy hol csúsztam el.
Aztán jött a meló. Szintén fejlődtem. Oké, betanított munkák voltak, de 6 hónap ottlét után rám bíztak egy raktárkezelést, 100 milliós árukészlet igazgatását, teljes felelősséggel, teljes hatáskörrel. El is tudtam látni, naprakész volt, 9 hónapig vittem egyedül, szerettem is csinálni... de a fizetésem nem emelkedett.
Átjöttem egy másik céghez, itt ugyanaz megy pepitában. 3 év ittlét után felajánlottak egy csoportvezetői pozíciót. Kemény nettó 20 e forinttal növelnék a fizetésemet, ha elvállalom. Viszonyítás képpen, ennyit kapok, ha bemegyek túlórázni 1 szombaton. És a munka természetesen többszöröse a mostaninak. Ittlétem alatt megtanultam jobban angolul, szóval most már a kiszervezett IT problémákat is én kezelem. Ez természetesen angol nyelven megy, mivel indiaiak az IT specialisták a cégnél.. Viszont a nyelvtudásért nem jár semmi plusz pénz. (irodában én és a felettesem beszélünk csak angolul).
Főállás mellett elkezdtem vállalkozást tanulni. Weboldalt fel tudom építeni, hirdetéseket is be tudom állítani. Viszont, hogy vásárol e valaki vagy sem, arra 0 ráhatással vagyok. Tudom módosítani a szövegezést, ajánlatot, képeket, hirdetés szövegezését, kreatív tartalmat... de itt megszakad a folyamat. Innentől úgy érzem mintha pókereznék, 0 ráhatásom van, hogy egy hónapban 0 terméket adok el, vagy 150et.
Megrekedtem ebben a nettó 200-250e-es fizetési tartományban, és most úgy érzem, hogy nem rajtam múlik, hogy ebből ki tudjak szakadni. Pedig azt is érzem, hogy a motivációm, tudásom, hozzáállásom az egészhez sokkal de többet érne. (kollégák hozzáállásához viszonyítva) 1x nem mondtam egy feladatra, hogy azt én nem akarom csinálni. Első voltam a mostani cégnél 20+ éves működése alatt, akinél az ügyfél magától kérte, hogy velem szeretne dolgozni. (Ezt a cég ügyvezetője közölte velem.)
Elmúlt 4 évben teljesen megváltoztattam az életemet. Azelőtt hazajöttem és filmet néztem, meg görgettem a fb-ot. Most hazajövök, edzek, angolt tanulok, vagy épp weboldal/ szövegírás/marketing témában próbálok fejlődni. Mégis azt érzem, hogy nem jutok előre és nem tudom, hogy mit kellene máshogy csinálni?
Kaptam állásajánlatokat a meglévő ügyfelektől. De kb ugyanazt a pénzt adják amit a mostani munkahelyem.. nem látom értelmét váltani.
Ha valakinek lenne ötlete, tippje, hogy mégis hogy lehetne kicsit előre mozdulni? Azt szívesen fogadnám.
Nahát pont negyed óra különbséggel írtunk ki egy hasonló kérdést.
Én is pont ugyanezt érzem , hogy beleragadtam ebbe az állapotba és nem tudok belőle kimászni...:S Tényleg nem értem én se, mit rontottál el, hiszen folyamatosan képezted magad. Talán ingatlanokba kellene befektetni, olyan valamibe, amibe ha egyszer befektesz pénzt, akkor kamatozni fog.
De én nem értek hozzá tulajdonképpen és az az elején csak vinni fogja a pénzt.
Nem akarok sem anyagi függetlenséget, sem passzív jövedelmet.
Azt szeretném érezni, hogy amit csinálok hasznos, van miértje mind fejlődés szempontjából, mind anyagi szempontból. Pl a jövőben nem szeretnék 15+ éves hitelre házat és autót venni, de nem is 20-25 éves gyűjtögetés után szeretném ezeket megvásárolni. (és nem is 60 milliós luxuslakásról álmodozom)
Gondolkodtam, hogy elkezdek egy mérnöki szakot. Úgy érzem, hozzám vagy a gépész vagy a villamosmérnök állna közelebb. De ehhez újra kellene érettségizni, mert annó sz@tam rá és kb 0 tanulással lett meg, tehát nincs meg a pontszámom. Valahogy erre nincs meg az elszántságom (pedig első diplomás lennék a családomban, szóval a gondolat ott van a fejemben).
Inkább kacsintgatok a saját vállalkozás felé. Valami ami az enyém, amire befolyással bírok, aminek nincs felső kereseti korlátja (max az idő). Viszont az eddigi szárnypróbálgatásaim is csak vitték a pénzt.
Mindegy, próbálkozom tovább.
Szerintem egy probléma van itt. Ezt írtad:
"Főállás mellett elkezdtem vállalkozást tanulni. Weboldalt fel tudom építeni, hirdetéseket is be tudom állítani. Viszont, hogy vásárol e valaki vagy sem, arra 0 ráhatással vagyok. Tudom módosítani a szövegezést, ajánlatot, képeket, hirdetés szövegezését, kreatív tartalmat... de itt megszakad a folyamat. Innentől úgy érzem mintha pókereznék, 0 ráhatásom van, hogy egy hónapban 0 terméket adok el, vagy 150et."
Ha mindent meg tudsz csinálni egy webshopban, akkor mi hiányzik még?
A vállalkozás és az elhatározás, hogy elindulj.
Főállás mellett 25 ezer forint havonta a KATA-s vállalkozás.
Szerintem bele kellene vágnod. Idővel ott is hagyhatod a munkád.
Plusz vállalkozásodban nem csak webshopot üzemeltethetsz és nem csak egyet. Megvan a tudás, de nincs meg az elhatározás. Szép és jó, hogy megtanultad, de ha csak megtanultad és nem használod, akkor mi értelme volt? Tedd pénzzé.
Felesleges tanulni, ha neked semmi hasznod belőle.
Én programozó vagyok vidéken. Nem volt önbizalmam és 200 ezer forint nettót kértem mikor jöttem. Aztán láttam, hogy más ennyit sem tud. Én folyamatosan képzem magam, így 1 év után kértem fizetésemelést +80 ezer forintot. Mivel a főnök is látta, hogy tényleg megér ennyit a munkám, így bele is ment. Majd elhintette, hogy akkor egy év múlva fizuemelés.
Természetesen a programozás mellett én is tanulok dolgokat. Pl angolt, webshop készítést, blogolás, marketing.
Szerintem nálad csak a kezdeti lépések hiányoznak.
Én is ilyen vagyok. Nekem a havi 25 ezer forint ami a "problémát" okozza.
Valójában ki tudnám fizetni, de előbb spórolok, hogy legyen tartalékom. Közben építem azokat a részeket, amihez nem kell vállalkozás.
Problémám, hogy nem látom a biztos megtérülést (hozzászoktam az évek alatt a biztos havi fizetéshez).
Ha tudnám, hogy elköltök 100e ft-ot hirdetésre és az 110e Ft megrendelést hoz (vagy már nullszaldó is kijönne), akkor nem lenne probléma sem berendelni egy kezdő árukészletet, sem kiváltani a vállalkozóit. Ezt sajnos jelenleg nem érzem. Összekattintgatni egy hirdetést könnyű, hogy vásároljanak is miatta/belőle az emberek.. na, az nagyon nehéz.
De ez sajnos csak a pénz elköltése után derül ki és hullámzó. Lehet hónapom ami nullás, meg lehet hónap ami kimagasló.. ezt a bizonytalanságot meg nehezen tudom jelenleg kezelni. (+ az anyagi keret is korlátozott)
Tavaly, elnézegetve, hogy a jofogáson milyen tré munkákért kérnek el egyesek 50-150e-et.. gondoltam, hogy portfólió építés céljából elvállalnék pár weboldal építős munkát ingyen. Nos, 0 érdeklődő jött, pedig több 100-an látták a hirdetést.
Nem épp vállalkozói hozzáállás, de jelenleg félek kockáztatni 2-3 havi jövedelmemet.
De minél többet gondolkodom rajta, tényleg csak ezt a lépést kellene megugrani, és ha már benne vagyok akkor már egy lépést letudtam, nem agyalnék állandóan ezen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!