Más is azt tapasztalta, hogy mint egy Muprhy-szabály, az álláskeresés az elején sokkal jobban indul, mint ahogy folytatódni szokott?
Nemcsak arra gondolok, hogy az első héten végignézi az ember az álláskereső oldalakat, aztán a későbbiekben már nincs annyi új hely, ahova be lehetne adni, mert nincs annyi új hirdetés, a régiek kint vannak 1 hónapig vagy visszatérő jelleggel.
Arányaiban is mintha az elején mindig jobban menne.
Korábbi végzettségemmel volt, hogy talán az álláskeresés második hetében már egyszerre több interjú: pénteken egy, hétfőn kettő db. Utána hónapokig szinte semmi, aztán fel is adtam, maradtam a helyemen.
Most január második hete, tehát 6-a óta keresek aktívan állást. Az elején 6 jelentkezésből 2 telefonhívás született.
Azóta tartok vagy 30 jelentkezésnél és azon kívül, hogy két helyről, ahova beadtam, visszaírtak, hogy nem kellek, semmi.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Ez nem Murphy, sima matematika.
Adott időpontban van valamennyi hirdetés. Egyszerre átpörgeted őket, sok megfelelőt találsz. Ha folyamatosan követed az újakat, akkor viszont napról napra friss hirdetés mindig kevesebb lesz, mint az összes nyitott pozíció. Teljesen logikus.
#2
Nem olvastad az első bekezdésemet!! :)
Nem arról van szó, hogy ahogy telik az idő, kevesebb helyre tudom beadni, mert nincs annyi új.
Hanem hogy az elején 10-ből mittudomén 4 telefon és 2 interjú, egy hónap múlva 20-ból 1 telefon az arány.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!