NAV-nál alapilletmény kiszámításához 2 törvény alapján a illetményszorzókat, tehát pl konkrétan 1,79 és 4,7, az illetményalappal (38650 ft) együttesen kell megszorozni (tehát 6,49), vagy egymás után, először az egyikkel, majd az eredményt a másikkal?
Értem, csak nem találtam bértáblát hozzá. Mivel a kit. alatt megszűnt a korábbi illetményalapos szorzós dolog, azt gondoltam, hogy régit találtál, de akkor tévedtem.
Amúgy ha megnézel egy köztisztviselői bértáblát, akkor láthatod, hogy a felsőfokú végzettséggel (1.besorolási fok) 25 év munkaviszony után van meg 5-6x szorzó. Hogy honnan van kétféle szorzód, azt nem tudom.
Amikor én kezdtem közigben dolgozni, akkor 3,1x szorzóval indultunk (gyakornok, forgalmazó, tanácsos) és onnan lépegettünk feljebb, minden évben picivel növelve a fizut. A kit. alatt ma már ilyen nincs...
Illetve a szorzónál a közszolgálati
jogviszony időtartama számít, tehát nem mindegy, hogy milyen munkaviszonyod/jogviszonyod volt előtte. Amúgy óva intelek a közszférától :(
"Illetve a közszolgálati jogviszony időtartama számít"
A NAV-nál ez nem igaz. Ott minden jogviszony számít, a versenypiaci is.
NAV-nál illetmény kiszámítása:
2010. évi CXXII. törvény melléklete szerint.
Példa:
Dolgoztál 25 évet egy kft-nél, majd elmész dolgozni a NAV-hoz középfokú végzettséget igénylő munkakörbe. 3 éve dolgozol ott, és átsorolnak "A" kategóriából "B" kategóriába.
Jogviszony időtartama így 28 év.
Középfokúként a II. besorolási osztályú tisztviselők közé tartozol, tehát a II. besorolási táblában lévő szorzókat kell nézni.
28 év az a 8-as fizetési fokozat. "B" kategória szerint a 8-as fizetési fokozathoz tartozó szorzó: 6,4
Az alapilletmény: 38.650,- Ft
Bruttó béred: 38.650 x 6,4 = 247.360,- Ft.
Ha semmi más "pótlékjellegű" nem jön rá, akkor ennyi lesz a bruttó béred.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!