Hol helyezkednétek el?
Szociológia alapképzéses ELTE-s diplomám van, emellett a mesterképzést is hamarosan elvégzem szintén szociológián, ugyanezen az egyetemen. Amiatt választottam, mert mindig is érdekeltek a társadalmi problémák, a politika, szociálisan érzékenynek gondolom magam és fontosak számomra az emberek élete, a közösségek.
Angolból középfokú nyelvvizsgám van, folyamatosan szinten tartom, olvasok angolul, sorozatot, filmet is csak angolul nézek, valamint angol magántanárhoz is járok, hogy a beszédet is gyakoroljam, fordítani is szeretek, meg úgy általában fogalmazni. Emellett francia középfokú nyelvvizsgám is van, igaz, aktívan nem nagyon használom, de ha szükséges lenne, tudnám fejleszteni.
Évek óta dolgozom, több mindent kipróbáltam, pl. promóciós, hostess, animátori munkákat, emellett piackutató cégeknek is dolgoztam, vásárlói igényeket mértünk fel vagy településfejlesztéssel foglalkoztunk, a KSH-nak is végeztem felmérést. Jelenleg egy multinál vagyok Back Office pozícióban már több mint 1 éve.
Sajnos a képzést túlságosan tudományosnak vélem, emiatt nem tudom, merre lenne érdemes tovább mennem. Úgy érzem, számomra az a legfontosabb, hogy aktívan tegyek másokért, segítsek. Egyetem alatt mindig a pszichológiai tárgyak érdekeltek legjobban.A piackutatásos, irodai munkáknál nem érzem azt, hogy másokért tennék. Idáig sajnos nem találtam olyan lehetőséget, ahol ezt az empátiát tudnám alkalmazni. Tudnátok tanácsot adni ebben a helyzetben, hol lenne érdemes próbálkozni: egyrészt emberekkel törődjek, segítsek nekik, másrészt pedig meg is lehessen belőle élni?
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!