Forever Living Products vélemények?
Olyan emberek véleménye érdekelne,akik kiléptek az Flp.ből.Miért lépett ki?
Én benne voltam,kiléptem.Kifizettem a csomagot és kiderült ,hogy rendszerhiba miatt nem látják a kifizetést.Ugyhogy én ezt nem vettem be és kiléptem.
Kipróbátam még 2018 őszén (magyar angliai csoportba léptem be): annyi volt, hogy megvettem az alap csomagot, és volt pár kötelező videóchat a beszervezőmmel, illetve a beszervezőm beszervezőjével, és a csoport vezetőjével. Szimpi volt az, aki engem szervezett be, és továbbra sem lett unszimpi, de maga az MLM nem jön be, az, ahogy felépül.
Igazából sosm ekezdtem el, mert csak a termékeket teszteltem magamon, és a melóm mellettt időm sem volt rá, de ha lett is volna, akkor sem kezdtem volna el.
Egyrészt meg volt adva, hogy a facebookon kell naponta 5-ször különböző témájú posztokat megosztani/posztolni (főleg arról, hogy otthonról szabadon végzem a melót, csak egy laptop kell hozzá, én osztom be az időm,szóval nem a termékeken volt a hangsúly, hanem az életmódon, amit el lehet érni, ha belépsz a rendszerbe), ugyanis az MLM cégek is rájöttek, hogy létezik az online marketing is.
Indult épp a C9 kampány, a terméke pedig egy szója alapú protein por, és erre meg még néhány másik fogyást segítő termékre építették ezt a programot, és ennek kapcsán kezdték el nyomatni a képeket, hogy épp jógáznak, vagy bemelegítenek stb. Iszonyat röhejesnek találtam, mert egyik 'kolléga' sem volt sportos alkat, és ahogy haladt az idő, és ugye elméletileg itták a protein shaket meg tornáztak, nem láttam változást, izomnövekedést, formálódást. Sportos, egészséges testhez nem kell forver livinges C9 porgram. A másik az volt, hogy én nem eszek szóját, mert tudom, hogy szinte mindegyik szója, vagy szóját tartalmazó termék génmanipulált, illetve nekem a hormonháztartásomat is fel tudja borítnai a szója. A protein por pedig USA-ban termelt szójából készült, tele mesterséges édesítőszerekkel. Többször is rákérdeztem a zárt international forever living csportoban, hogy a szója génmódosítás mentes-e, de választ nem kaptam, és a hozzászólásomat is törölték. Írtam a hivatalos céges e-mail címre is, de választ nem kaptam. Kérdeztem a csoport többi tagját, illetve a beszervezőmet, de valaki azt mondta, hogy nem módosított, valaki meg azt, hogy nem tudja. Utánanáztem online, és 1-2 olyan forrsát találtam akoriban, ami szerint génmanipulált a szója. Illetve az USA-ban ez, hogy génmanipulált valami, nem számít, nem illegális, vagy törvényt sértő. A termék ára nem volt olcsó, és ezért a pénzért, illetve olcsóbban hozzájutok nem génmódosított, nem mesterséges édesítőszeres, szója mentes protein porokhoz is, ha utánanézek alaposan.
A beszervezőm otthon lévő anyuka volt, szóval eleve neki adott volt, hogy tudta az ottonról végezhető meló imidzset nyomatni, az ő beszervezője pedig Németországban élt a párjával, és a párja dolgozott, ő építette a foreveres bizniszt (később visszköltöztek Angliába, de a fő állásban egy kávézóban dolgozott, szóval neki akkor már nehezebben ment az otthonról dolgozok, és osztom be az időmet imidzs kialakítása...). De a legtöbb foreveres, illetve MLM rendszeres emberre jellemző, merthogy alapvetően a látszatra építenek, hogy 'you fake it till you make it'.
Amit még rohadtul rühelltem, azok ezek az erőltetett videós beszélgetések voltak. Ezek a semmiről sem szóltak sztem, és kontrollálónak éreztem. Mekkora szabadság, mi?! :)
Sokat gondolkodtam, hogy a beszervezőm, illetve mindenki, akivel beszéltem a csoportból, hogy ők tudatosan csinálják-e ezt az egészet, ergó tudják, hogy egy kamu életstílust, kamu világot prezentálnak, de mivel kell nekik a pénz, ezért kompromisszumot kötnek azzal, hogy bevállalják; vagy annyira átmosta az agyukat a remény, illetve átmosta az agyukat az MLM-elre jellemző kultusz, és erőltetett pozitív gondolkodás, hogy tényleg elhiszik, mert annyira hinni akarják. Lehet van még pár opció az ilyen emberekre, de nekem ez a 2 gondolkodásmód jött le belőlük.
Szóval minden MLM egyfajta kultuszrendszer, a felépítésük és a működésük hasonló, csaknem azonos. Ha valaki tudja, mit miért csinál ebben az egészben, az sztem sokra viheti.
Volt azért pár jó termékük: nekem az aloe scrub, és a hajbalzsam jött be.
Az előbbi 31-es hozzászóló vagyok megint...
A munka pedig az, hogy kamuzol egy olyan életstílust (online végezhető, csak egy laptop kell hozzá, magad osztod be az idődet stb.), ami nem feltétlenül élsz. Erről posztolsz facebookon, de sztem már lehet, hogy nyomatják az instagram marketinget is, bár ott ez nehezebben jönne össze, ezért gondolom, hogy a facebook al alap. Úgy tukmálsz, hogy nem a termékeket tukmálod feltétlenül, hanem önmagad, az imidzset erről a szabad életstílusról a posztjaiddal. Posztolsz saját oldalon, de csoportokban is posztolnak. A sok posztolás azért kell, mert ez egy reklám, ha a tévében sokat látsz egy reklámot, akkor esélyes, hogy tudatalatt rögzül stb. Nem mennék ebbe bele részletesebben.
A psoztjaidra lesznek akik rá fognak harapni, és itt megincsak nem a termék van nyomatva, hanem te, az ember, mint termék, életmódtermék/életmódvezér. Sok MLM-es, akkor, is, ha csak épp belépett a rendszerbe, kezdi el magát a facebookon business coach, lifestyle mentor, life coach stb. elnevezésekkel illetni, valamint sokan készítenek facebook oldalt is maguknak, mint business coach stb. Igazából ezt szokták saját bizniszen érteni, vagy amikor azt mondják, hogy ők vállalkozók, akkor is online biznisz részre gondolnak.
Tehát lesznek, akik ráharapnak a posztokban ábrázolt imidzsre, és ezután minél többet meg kell tudni a potenciális érdeklődőről. Van az ún. profilozás, akkor mérik fel a poteniciális érdeklődőt. Ebbe sem mennék bele részletesebben.
Két eset van: vagy beszervezik az érdeklődőt, vagy vevő marad. Jobban járnak, ha beszervezik, ezért szokott ez lenni a cél, illetve ha belépsz, és tag leszel, akkor azzal jobban jársz (ez szokott lenni a duma). Ha beszervezel érdeklődőket, akkor ugye azzal építed a hálózatot, és pénz is alapvetően a beszervezésekből, abból, hogy alattad egyre többen lesznek lesz a pénz. Persze mint minden MLM-nél a legelején lenne érdemes csatlakozni, mert minél kősőbb lép be valaki, annál kevésbé lesz esélye arra, hogy meggazdagszik ezzel, ha valakinek a meggazdagodás a célja.
Ugye azzal, hogy beszervezel új embereket, meg kell venniük az alapcsomagot, és ha ők is építeni akarják a saját bizniszüket, akkor be kell nekik is szervezniük újakat, illetve venniük kell folyamatosan a termékeket.
Személyesen is lehet nyomatni a termékeket, ha olyan közegben mozog az ember. Például pár anyuka bűntuatot keltve igyekezett termékeket eladni más anyukáknak, vagy tester termékeket adott oda kipróbálásra. De mint írtam, ha ebből pénzt akarsz látni, akkor a beszervezés az alap.
"Persze mint minden MLM-nél a legelején lenne érdemes csatlakozni, mert minél kősőbb lép be valaki, annál kevésbé lesz esélye arra, hogy meggazdagszik ezzel, ha valakinek a meggazdagodás a célja."
Mondjuk, ez biztosan nem igaz, s ez roppant egyszerűen bizonyítható is. Annak ellenére nem igaz, hogy ebben a legtöbb olyan ember, aki semmit nem tud az üzletágról, hisz.
A többi gondolatodhoz: az a baj, hogy az a csapat(vezető), akihez te csatlakoztál, a leírásod szerint átesett a ló túlsó oldalára. Sem a céges, sem komoly vezetők által szervezett képzéseken nem tanítják ezt az egyébként valóban rossz üzletépítési módszert. Nem korrekt, s hosszú távon nem eredményes.
Céges képzések mindenütt azt tanítják, hogy a posztjaidban add magadat. Azt mutasd, aki valójában vagy, plusz tégy bele egy pici százaléknyi terméket vagy egy kis üzletet, de azt is csupán "a háttérbe". S majd, idővel ez az arány úgy is nőni fog.
Ez a módszer, ami hosszú távon is működik. Lehet, hogy lassúbb a kezdeti növekedés, ám sokkal biztonságosabb, hisz sokkal "jobb" emberek jönnek be, s ami fontos, nem érzik becsapva magukat, hisz épp az van, amit láttak, s ők sincsenek belekényszerítve abba, hogy azt mutassák kifelé, ami nem valós.
Az online marketingben egyébként is sok a napi 5 poszt. A hagyományosban is. Az MLM-esben is szükségtelen ennyi. Kezdetben a heti 3-5 bőségesen elég. (Add magad! Ha eddig nem posztoltál napi ötöt, akkor most miért tennéd?) Az más, ha valaki eddig is, nem MLM-esként napi ötöt posztolt, hisz akkor nincs az a hirtelen pálfordulás, ami miatt esetleg nem is értik az ismerősei, hogy "na akkor most mi is van?"
"Céges képzések mindenütt azt tanítják, hogy a posztjaidban add magadat. Azt mutasd, aki valójában vagy"
---------------------
Hogy ez mekkora egy ótvaros hazugság. Már látom is a sok Forever-ügynök pincérnőt, postást, bolti eladót, kajafutárt, óvónőt, ápolót hogy promózzák a minimálbéres valódi énjüket a szakadt panelban. :DDDDDDDDD
@34
Nem mindenki él szakadt panelban, s nem mindenkinek ótvaros az élete.
Ne mindig magadból indulj ki!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!