A nyugdíjbiztosítótól tudok igazolást kérni a korábbi munkaviszonyaimról?
Csak úgy mellékesen elmondanám, hogy 270 oldalnyi fénymásolatot adtam be, az eredeti példányok bemutatása mellett, mert nekem kellett előkeresgetnem 3 költözés után a személyes irattáramban a dolgokat, szerződéseket, kifizetési listákat, leckekönyvet, katonakönyvet stb. Nekik több időszakról nem volt semmilyen adatuk. Még 7 év múlva megyek majd nyugdíjba, ha addig nem változik a 65 év.
Szóval csak akkor tudsz igazolást kérni, ha rendesen be voltál jelentve, és nekik is megvan minden adatod. De akkor aztán tedd el rendesen és arciváld le 50 évre. Vagy szkenneld be és tedd el a fájlokat egy SSD-re.
Bevoltam jelentve mindig.
2000 utáni munkák voltak amik érdekelnek.
Ebben az ügyben a Kormányhivatal Egészségbiztosítási Osztálya az illetékes.
„Az érintett személy tájékoztatást kérhet az egészségbiztosító által kezelt, a különböző bejelentések alapján létrejött nyilvántartásban szereplő adatairól.” Idézet innen:
A (szintén a Kormányhivatalhoz tartozó) Nyugdíjbiztosítási Osztályhoz akkor fordulj, ha szeretnél nyugdíjba menni. Nekik is van ugyan nyilvántartásuk az állampolgárok jogviszonyairól, de az közel sem naprakész. A nyugdíjkorhatár betöltéséhez közeledő embereket egyébként kiértesítik időben a nyilvántartott jogviszonyaikról, de ehhez sokszor különböző szerveket kell megkeresniük előtte (pl. munkaügyi osztály - korábban hivatal -, NAV, Államkincstár stb.).
Szóval kérj tájékoztatást az Egészségbiztosítási Osztályon akár személyesen a KH ügyfélszolgálatán, akár írásban. Ez utóbbit javaslom, főleg, ha írásban kell.
Ui.: a be voltam jelentve különírandó.
De miért kellett kapkodnod? Mi történik, ha mondjuk át is olvasod a válaszod, mielőtt elküldöd? Talán még egy vesszőt is kitettél volna az „amik” elé?
A lepontozókhoz: köszönöm a (le)pontozást! Mivel érdemeltem ki? Azzal, hogy kijavítottam egy hibát (a kettőből csak az egyiket) a hozzászólásom végén? Leshetitek, hogy legközelebb mikor segítek itt bárkinek is.
Egyébként szívesen, máskor nem. :)
Bocsi. :)
(Egyébként én nem pontoztalak le.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!