Perrel fenyegetőzik a gyakorlati helyem.
Megbírságolhatnak?
Figyelt kérdés
18 éves lány vagyok. Szeptemberben kezdtem a 13.-osztályt, amivel szerzek még egy szakmát. A képzés úgy zajlik hogy 2 hét iskola majd 2 hét gyakorlat váltja egymást. A gyakorlati helyemmel vannak gondok...Eleinte az volt hogy mondták hogy különböző helyekre osztanak be (a hotelon belül) - például takarítónő, amit alapból nem lehetne a tanáraim szerint hiszen nem kapcsolódik a turisztikai szervező szakmához amit tanulok. A másik gond az volt hogy nem kaptam meg az előírt minimált (300 forintos órabért) és helyette csak száz forintot "kerestem" óránként. Az utolsó pedig egy személyes dolog, amit fel sem hoztam ...hogy úgy bántak velem mint a kutyával. Már 2 hete másik helyet keresek titokban és ma behívtak 2 órára az álomhelyemre megbeszélésre, mert oda mehetnék. Ezzel az a bökkenő hogy 1-re kellett volna mennem dolgozni. Délben tudtam meg hogy mehetek a meghallgatásra, és ezért későn szóltam a hotelnek hogy nem megyek, és azzal a lendülettel fel is mondtam, és megindokoltam hogy nem kaptam meg a minimált sem. A sztori lényeges pontja amit kihagytam hogy szünetekben nem dolgozhatnék (az osztályfőnököm mondta hogy nem végezhetek akkor olyan munkát ami az év befejezéséhez kapcsolódik) és már elkezdődött a szünet és úgy hívtak be...Amikor elmondtam a jelenlegi helyem igazgatójának hogy nem megyek be elkezdett velem kiabálni és fenyegetőzött hogy ebből per lesz, és majd súlyos bírságot szabnak ki rám ha nem megyek be mert így be kell zárni azt a részt arra az estére ahol lettem volna. Most eléggé zaklatott vagyok, sajnálom ha kusza lett a történet
Kedves utolsó...a szállodaipar nem áll le, és a hely ahova mennék pedig egy élményközpont, egyikben sincs hétvége
2019. okt. 26. 22:12
12/18 anonim válasza:
Ha ebből per lenne, akkor a Te javadra, ők buknák. Nem is értem az egészet...szörnyű. Ne hagyd magad. Teljesen rabszolgaként kezelnek, szinte semmit nem fizetnek, de te meg nem mondhatod, hogy enm dolgozol.
2019. okt. 26. 22:20
Hasznos számodra ez a válasz?
13/18 anonim válasza:
Tudod mennyibe kerül egy birosági eljárás? Nem érsz nekik annyit, mint amennyit az ügyvédre költenének. Hagyd figyelmen kivül őket.
2019. okt. 27. 06:27
Hasznos számodra ez a válasz?
14/18 anonim válasza:
Hülyeség. Nem lesz ebből semmi. Főleg ha még szerződésed sincs.
2019. okt. 27. 08:05
Hasznos számodra ez a válasz?
15/18 anonim válasza:
szerintem sem érdemes ezzel foglalkozni, tényleg csak az az undorító az egészben, hogy az ilyen gyakorlati helyek felveszik a tanulók után a támogatást, amiből fizetniük kellene a tanuló ösztöndíját/bérét...és akkor papíron kifizetnek neked 300-at, valóságban meg a 2/3-át elrakják zsebbe...és még van pofájuk pattogni meg fenyegetőzni.
az a rossz ebben, hogy nagyon a feljelentéssel sem egyszerű a helyzet, mert azért a papírmunkára nagyon ügyelnek, hogy szabályszerűnek tűnjön...gondolom készpénzben kaptad az ösztöndíjat is, helyetted meg aláírták az átvételi elismervényt a 3x-áról...vagy nem tudom, milyen módon történik ott. szóval be vannak ezek biztosítva, nehéz dolog ezeket a dolgokat hitelesen bizonyítania a diáknak.
2019. okt. 27. 13:46
Hasznos számodra ez a válasz?
16/18 anonim válasza:
Én mondjuk abból indultam ki, hogy mindennek nyoma van, és csak átutalás lehet.
35 éves vagyok, és soha nem kaptam semmilyen fizetésemet kp-ban.
Közel 20 éve már, hogy elkezdtem diákmunkázni, azaz 16 évesen, egyből, ahogy lehetett.
Sok helyen voltam, de mindenhol bankszámlára kaptam a pénzt.
Nem hiszem, hogy 2019-ben visszafelé haladtunk volna a kp irányába. De persze erre mondjon valamit a kérdező. Ha az összeget tudja bizonyítani, máris nyert ügye van.
2019. okt. 27. 14:19
Hasznos számodra ez a válasz?
17/18 A kérdező kommentje:
utalták, tudom bizonyítani
2019. okt. 27. 15:27
18/18 anonim válasza:
én csak a munkahely leírásából gondoltam, hogy tuti nem teljesenen követhető módon fizet :D de akkor ezek szerint lenne remény egy feljelentésre is.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!