30 éven felüli férfiak: meg szokták kérdezni tőletek állásinterjún, hogy egyedül éltek-e, vagy házasságban / élettársi kapcsolatban, és hogy van-e gyerek (ha igen, hány), ha még nincs, akkor szeretne-e és ha igen, mennyit?
Belsős interjún fordult elő, hogy a HRes megkérdezte, hogy gyerek mellett mégis hogy akarok team leader lenni.
Végigcsináltam az interjút, de a csajt felnyomtam, mert ilyet nem lehet kérdezni, szóba sem kerülhet, hogy gyerekem van. Aztán két hét múlva felmondtam.
Tőlem azt kérdezték 40-hez közel, hogy meleg vagyok-e, hogy nincsenek gyerekeim/feleségem/barátnőm/stb.
Mondtam, hogy "NEM!", erre jött a válasz "Pedig most azonnal felvettünk volna, ha bevállalsz egy újságcikket, amin a meleg alkalmazottak elfogadását mutatjuk be."
Azzal váltunk el, hogy majd értesítenek, ennek közel 1 éve...
Tőlem még nem kérdezték, mert 27 vagyok de ha kérdezik vagy eljövök vagy sem.
Ez már olyan dolog, mintha megkérdeznék, hogy beoltattad-e magad, mert ez is tilos és nálunk multi cégen belül a vezetőknek is meg van tiltva, hogy megkérdezzék az alattuk lévő kollégákat, hogy miként döntöttek.
Én interjúztatok, és eddig egés sok embertől (férfi/nő) is megkérdeztem.
Ugyanis mindenki NETTÓ fizetést mond. (De miért????)
Tipp: Bruttó fizetési igényt mondjatok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!