Kiadjam, vagy eladjam?
A helyzet a következő:
Nemrégiben örököltem a nagybácsikámtól 4 hektár szántóföldet Vajdaságban (Szerbia)
Úgy voltam vele hogy úgysem ér sokat, majd odaadom valakinek pár száz ezer forintért.
Leutaztam a temetésre, rokonoknál voltunk pár hétig, ahol szóbajött a föld.
A földem melletti földtulajdonos pár házzal lakik a délvidéki rokonok házától.
Átjött hozzánk, és elkezdett alkudozni hogy mennyiért adnám neki el.
Kiderült hogy a 4 hektárom, 7 holdnak számít.
Az is valami mértékegység, állítólag 1 hektár 1,74 holdnak felel meg.
Lényeg hogy ő holdjára 9 ezer eurót kinált.
Tehát összesen 63 ezer eurót, ami közel 20 millió forint az egészért.
Megtudtam hogy itt az egekben van a földnek az ára, és még ennél is kapnák 5-10-15 %al többet.
Ekkor elgondolkoztam hogy inkább már kiadnám.
A legtöbbet kináló gazda, 300 eurót kinál holdanként.
Tehát 2100 eurót, a négy hektárért (7 hold).
Ti eladnátok 60-70 ezer euróért, vagy kiadnátok évi 2,1 ezer euróért?
A földbérlőnek először nem hittem, de ő áthozott egy szerződést amit azóta át is nézettem egy ügyvéddel.
És teljesen rendben van, 2100 eurót adna évente.
Hát azért nem úgy megy hogy pár év alatt értéktelen lesz a föld.
Az állítások szerint 10 éve még 1,5 milliót ért, ha ért egy holdnyi föld.
Most pedig 2,7 millió és 3,5 millió között is el lehet adni a földet.
Gondolkozok, hogy mibe fektethetnék, de lakás az KIZÁRVA.
Pár éve teljesen elment a kedvem a lakáskiadástól.
A bútorozott lakásomat .... zúzták, tiszta mocsok lett, nem fizettek, alig lehetett kirakni őket. A pereskedés is egy vagyon volt.
Azóta a fiamék laknak ott, de még egyszer nem szeretnék ilyesmivel foglalkozni.
És ha eladnád, mibe fektetnéd?
Lakás kizárva.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!