Mi a magyarázata annak, hogy jóformán minden terméknek alattomosan, indokolatlanul megy fel az ára, és az akcióktól eltekintve semminek nem megy le?
A világ így működik. Te év végén elvárod, hogy emelkedjen a fizetésed, és jó eséllyel emelkedik is egy kicsit. De ettől az, amit te előállítasz, az drágább lesz. Ha másnak is emelkedik, akkor az a termék is drágább lesz, meg a harmadik is. Mert nyilván így is szét vagy hajtva, és többet nem tudsz megcsinálni ugyanabból, tehát az egy termékre jutó béred emelkedik, így a vállalkozó is drágábban fogja adni a termékét. Meg a másik is, a harmadik is... Most persze tekintsünk el attól, hogy a te béred éppen nem nőtt az elmúlt n+1 évben. Normál esetben "szokott" emelkedni.
Ez a folyamat az infláció (egyik) alapja. Egyébként tévedés, hogy semminek nem megy le az ára: a tavalyi szériás led-tévék ára például csökkent.
Indokolatlanul?
Idén volt az első év a válság óta, mióta minimálisan növekszik a vásárlóerő az országban. Viszont minden évben folyamatosan nőnek a terhel, a járulékok és az adók.
Bármilyen meglepő, ha egy cégnek nőnek a költségei akkor emelni fog az áron.
Csak egy pár 1000nyi példa közül:
Útdíj, amitől jelentősen megdrágult a szállítmányozás (ez érinti gyártót, kereskedőd, importőrt, mindenkit sokszorosan)
Élelmiszer felügyeleti díj
Kivetett különadók (alkohol, chips, multik...)
Szabad kéz a helyi adók kivetésében (bármelyik önkormányzat gyakorlatilag bármit megadóztathat)
Mobiltelefonálás különadója
Lenne még mit sorolni szerintem.
"(magyar RUHÁK, tehát nincs eurohoz, vámhoz stb kötve)"
Hm, Magyarországon hirtelen lett szövetgyár, festékgyár, varrógépgyár (gépsor), stb..?
Magyarországon gyakorlatilag MINDEN a $-hoz vagy EUR-hoz van kötve, mert megölték az ipart. Azok a ruhák a bnőd butikjában kb. annyira magyarok, hogy itthon nyomtak rá egy címkét.
És akkor most nézz meg egy USD/HUF árfolyamot az elmúlt 2 évre mondjuk:
2 éve volt 211 ft is egy dollár, idén már volt 290... Ez barátok között egy közel 30%-os változás.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!