Heti egy-egy estén gyerekekre vigyáznék. Hogyan hirdessem ezt meg? (Anglia)
Arra gondoltam, hogy kitennék letépős cetliket olyan kávézókba, boltokba, iskolákba ahol ezt megengedik.
Ez legális? Ezután hogyan adózok? Hogy jelentem be? Vagy fekete mindenképp?
Na jó, nem tudom voltál-e már errefelé, de minden második család részben bevándorló, szóval olyan 45% esélyem van rá, hogy a gyerekek kétnyelvűek. :D
Én folyékonyan beszélek angolul, van melóm. Emellett van ebben tapasztalatom, és voltam aupair, azért gondoltam hogy munka kiegészítésnek, pici extra pénznek ez tök jó lenne.
Első sorban főállású anyákra gondoltam, akik amellett, hogy napközben a gyerekkel vannak, heti-egy egy estét elmennének a férjükkel valahová, vagy egy-egy délutánon elmennének kicsit szusszanni a barátaikkal. Én meg közben összeütök a gyereknek egy gyors vacsit, mondok neki egy esti mesét aztán elrakom aludni. És esetleg mire megjönnek, addigra kicsit összerakom a házat, meg feltakarítok.
Ez a bejárásos bébiszitter.
Akiknek főállású melója van, azoknál nyilván aupair van (aki szintén nem echte brit, hanem valahonnan ilyen-olyan nyelvtudással érkező tizen-huszonéves). Szóval lol.
Én ugyan 10 éve voltam kint, de akkor voltak hirdetőtáblák az utcán, én ugyan nem tettem ki hirdetést, de onnan találtam 3 másodállást, igaz, én takarítani jártam. És persze nem adóztam egy fillért sem.
Szerintem első körben a háziasszonyt kérdezd meg, akinél laksz, hogy van-e barátnője, akinek szüksége van gyermekfelügyeletre. Nálunk körbe jártak a lányok. Sokszor az én barátnőm jött, amikor nekem kimenőm volt.
És igen, Angliában külföldi jöttmentekre bízzák a gyerekeket. Én is teljesen meglepődtem, de 1. nap kezembe nyomta a nő a lakáskulcsot, és otthagyott a fél éves gyerekkel kettesben. Ott nem csinálnak ebből ügyet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!