Kezdőoldal » Üzlet és pénzügyek » Egyéb kérdések » Mit csináltatok volna a...

Mit csináltatok volna a helyemben, mikor így meglopott a lakótársam?

Figyelt kérdés

Elég bizonytalan vagyok benne, hogy jól döntöttem.

Tavaly tavasszal történt.

Egyetemista vagyok, két lakótárssal, egyik barátnő, harmadik pedig csak lakótárs, ott ismerkedtünk meg. Felsőbbéves volt, idősebb nálunk, komoly, sokat tanuló csajnak ismertük meg.

Már egy ideje eltünedezett a pénzem, hiányzott belőle rendszeresen, egyre nagyobb tempóban. Az asztalom fiókjában tartottam egy dobozban. Hazavittem a dobozt, mert tanácstalan voltam, ezután a pénz a pénztárcámból kezdett eltűnni, megfigyeltem, hogy ha pl zuhanyozni megyek, vagy hasonló okokból egyedül hagyom a cuccom, akkor történik ez.

Ezért egy este áthívtam egy jó barátnőmet, aztán úgy tettük, mintha kikísérném, és ő elmenne, pedig elbújtattam a szobában. Elmentem zuhanyozni. Lakótársam, a felsőbbéves csaj pedig ment is, nyitotta a táskám...

Akkor tanúként két haveromat hívtam, és velük együtt megbeszélést tartottunk a csajjal: elmondtam neki, hogy összesen 125 ezer ft-ot lopott tőlem, ami a 20 ezres álomhatár felett van jócskán. Nem akartam tönkrenni a jövőjét, ezért azt mondtam, vagy megadja és kiköltözik, vagy megyek a rendőrségre, és akkor biza kirúgják az egyetemről. Ő teljesen összetört, majdnem sírt, marhára megaláztuk, az biztos. De kemény akartam lenni. Másnap megjelent a szüleivel, akik bocsánatot kértek (a lakótársam is), és leperkálták a pénzt. Még 4 napig nem tudott elköltözni a csaj, úgyhogy adtunk neki időt. Pokoli négy nap volt, és valahol megsajnáltam, mert olyan mértékben összetört, hogy rossz volt nézni.

Később albérletügyben még kellett jönnie az albiba, és beszéltem vele, akkor már jobban nézett ki. Azt mondta, hogy ha nem vagyok vele kemény, ő sosem tér magához, nem tudja, mit is képzelt, hogy ilyesmit csinált, és megköszönte. Bocsánatot kért ismét, aztán elbúcsúzott.

Azóta visszahallottam, hogy diplomázott, de megtört és teljesen befordult azóta (persze diszkrét voltam, így mások nem tudják, mi történt).

Jól döntöttem? Ti hogy cselekedtetek volna?


2010. febr. 3. 13:18
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
96%
Jó kezdet. Több millió szarevő él ebben az országban, Őt sikerült megváltoztatnod. Így ritka kincs lett belőle. Beszélj Vele, dicsérd meg és mondd Neki, hogy büszke vagy rá, amiért megváltozott.
2010. febr. 3. 13:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
ügyes
2010. febr. 3. 13:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
Első hozzászóló vagyok. Tippeket vársz, de amit leírtam, komolyan gondoltam. Hidd el, ha sikerül megnyugtatnod, egy lelket mentettél meg. És nem is kerül többe, mint elmondani azt, amit fent leírtam.
2010. febr. 3. 13:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:

Igen, jól tetted. Veled még "olcsón" megúszta, más lehet, hogy jól elkalapálta volna ezért, vagy feljelenti, aztán akkor leshetett volna. Így legalább észhez tért.

Azt írtad, hogy amikor legutóbb találkoztál vele, akkor már jobban nézett ki, nem volt annyira összezuhanva, akkor abban sem lennék biztos, hogy most ez miatt van befordulva. Lehet, hogy más baja van. De ha nem is, ez akkor sem a te hibád. Mi más tehettél volna? Vagy azt, hogy tényleg feljelented, szerintem akkor is be lenne fordulva, vagy jól elvered, hát szerintem akkor is, vagy hagyod az egészet a fenébe, akkor meg te lennél a palimadár, ha hagytad volna, hogy valaki a tudtoddal lopja a pénzedet, ráadásul a csaj is csak tovább folytatja ezt a "szenvedélyt" és rosszabbul is járhatott volna. Szóval szerintem ez a legjobb amit történhetett vele.

2010. febr. 3. 13:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 A kérdező kommentje:

Köszönöm a hozzászólókat!

Nem várok tippeket, csak arra voltam kíváncsi, jól tettem-e, hogy keményen bántam vele (bár ő ugye állítja, de ebben nem lehetek biztos), és hogy vajon jót tettem-e vele. Főleg azért vagyok bizonytalan, mert én is láttam megtörve, és mások is mondják azóta, hogy beforduló lett (én örülök, ha segítettem, de remélem, ez nem annak a jele, hogy élete végéig tartó szenvedésnek és belső nyugtalanságnak tettem ki), és nem akarom, hogy szenvedjen, illetve, amin átment, valahol megérdemelte, de azért ez sem tarthat örökké, meg ilyen sokáig. Hamarosan egy éve lesz.

Egyébként helyből nem volt ő rossz csaj, kedves volt velünk, meg segítőkész ott az albérletben, szóval el tudom képzelni, ahogyan ő is mondta, hogy olyan volt számára a szitu, mint egy tudathasadás, fel sem fogta, amit tett. Csakhát remélem, sínre kerül az élete ezután az ébresztő után, és nem a süllyesztőbe.

2010. febr. 3. 13:58
 6/11 A kérdező kommentje:
# köszönöm a hozzászóLÁSokat, bocs :)
2010. febr. 3. 13:59
 7/11 anonim ***** válasza:

Szívesen. De mint írtam, ha ez van, beszélj Vele, amit leírtam. Ne csak elolvasd az írást. Te választásod, Te életed, de ha megteszed, csodás érzés lesz, hogy segíthettél valakin. Ha valami van, írd meg vagy ide, vagy levélben (úgy állítottam be, hogy írhassanak), szívesen segítek.

Sok sikert!

2010. febr. 3. 14:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:

általános iskolában talán 7. osztályban amikor erdei iskolában voltunk, pár haverommal rendszeresen lopkodtunk a közeli kis közértből, főleg csokikat. Lebukott az egyik srác, magával rántott minket is.


igazgatói intő, otthon jól el lettem verve, tiltások, büntik, stb.

Iskolában jó ideig megalázásokon kellett átesnem, pl amikor úgymond "babatablót" csináltunk, ahol mindenkinek a gyerekkori képe volt kitéve, az én képemen a kezemben apám órája volt (azzal játszottam vagy mi), ott azzal csesztettek ,hogy én már akkor is loptam meg miegymás.

noh mind1, kb 3-4éven belül elfelejtették amúgy, én viszont sokat tanultam belőle és jobb ember lettem. Nem bánom, hogy akkor lebuktam.

2010. febr. 3. 14:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:

Jól tetted, bár az nem nagyon derül ki, hogy mennyire megalázó volt a leleplezés. Te nagyon lojálisan, emberségesen jártál el, de nem lehet tudni, mindenki (tanúk, barátnő) tartotta-e a száját.

Nekem volt hasonló szitum (azért nem ekkora volt az összeg, de jelentős érvágás volt rám nézve), szóval lopott a csaj, szülei is tudták, de ők nem voltak hajlandók visszafizetni. Nekem beismerték, de bizonyíték nem volt a kezemben, nem tehettem volna semmit.

Biztosan megalázó a csajnak a szülei előtt is, de szerintem túl fog rajta jutni. Az a kis tüske pedig, ami benne marad, megóvja attól, hogy a jövőben újra ilyet tegyen.

2010. febr. 3. 14:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 A kérdező kommentje:

Hmmm... Köszi szépen mindenkinek, én is hasonlókban bízom, mint mikről írtok.

A 14:02-es posztolónak külön köszi, megkeresem a csajt és megkérdezem, hogy van. Egyébként is kíváncsi vagyok, hisz végülis a végén békésen váltunk el. :)

2010. febr. 3. 14:30
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!