Nem fizettek ki, pedig volt szerződésem, feljelentsem a főnököt?
a szerződésben minimálbérben állapodtunk meg, mert így kevesebb az adója stb.. de amúgy 130 ment volna zsebbe. persze nem ezt vették alapul, nem ennek számolták ki az időarányos részét, hanem a minimálbérnek. Még ezt meg is értettem, és ez így oké (még ha kivételezik is velem), de aztán mikor bementem... közölték a többiek, és az akivel a papírt intéztem, hogy amúgy egy ft-ot nem hajlandóak fizetni.. de ezt akkor közölték, mikor már aláírtam a papírjaim.
mondtam, hogy feljelentem akkor a főnököt, erre az emberek 90%-a mondta, hogy megütöm a bokám, és visszájára fordulna a dolog, mert főnököm keze mindenhová elér, és mindenhonnan kimenti saját magát (nem 1x volt erre példa). illetve 2 nappal ezelőtt ripityára rúgott egy ajtót míg ki nem esett a helyéről, és emiatt is mondták, hogy amilyen állapotban van, nem ajánlják nekem, hogy kikezdjek vele....
órákat ott voltam amúgy, vártam a főnököt, bejött és nem volt hajlandó beszélni velem, azt mondta menjek innen, semmi beszélni valónk nincs. Persze nem akartam erőszakos lenni, mert nem biztos, hogy jól jártam volna, amilyen agresszív állat. Főleg, hogy 3x nagyobb nálam és nő vagyok...
így eljöttem fizetés nélkül és aláírt papírokkal (tehát mintha átvettem volna a bérem)
Kérdem én: ilyenkor mit csináljak? konkrétan bent is megfenyegettek, hogy ne jelentsem fel, mert én járok rosszul... és akik már évek óta ismerik őt, félnek tőle...
Ha AZT, ami a szerzödésben volt, kifizették, akkor MIT akarsz feljelenteni?
Mert a SZÓBELI (tanúk nélküli) ígéretet a zsebbe fizetésröl (ami mellesleg részedröl IS adócsalás, és büntetik) semmi bizonyítékod sincs, ezért a fönök feljenethet rágalmazásért, amit Ö FOG megnyerni.
semmit se fizettek ki :(
ez benne van a leírásban:
így eljöttem fizetés nélkül és aláírt papírokkal (tehát mintha átvettem volna a bérem)
0 Ft, amit kaptam a munkámért.
de nem is értem, mi volt félreérthető, talán az, hogy 130 volt kimondva, de nem is fizettek 1 ft-ot se nekem. a minimálbér időarányos béremet se adták oda nekem, hiába álltam ott órákat, hiába akartam megkapni a fizetésem.
én úgy mentem be, hogy akkor megkapom amit dolgoztam, mert tudtommal fel jelenthetem, ha nem fizet ki, és szerződésem van róla...
értem...
Mindenki bizakodott, hogy kapok fizetést, itthon is mindenki mondta, hogyha van szerződés, akkor természetes, hogy fizetnek.
Első munkahelyem volt, és a családomban se volt ilyen szituáció, ezért is itt kérek segítséget, mert itthon nem értik a dolgot.
1. OK, van eggy sezrzödésed, amiben az áll, hogy a minimálbér jár a munkád után.
2. Van egy aláírt elismervény, hogy átvetted a neked járó összeget.
3. MIT AKARSZ perelni, amikor minden tökéletesen rendben van papíron?!?!?!?
Ha nem írtad volna alá a nyugtát, akkor lehetne reklamálni, de így semmi okod és semmi esélyed sincs rá.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!