Ti rendelkeztek megtakarításokkal?
Bár nagykorú vagyok, állandó jövedelemmel nem rendelkezem. A szó szerinti értelemben megtakarítással nem rendelkezek, de van némi félretett pénzem. Természetesen nincs nagy összegről szó, viszont most dolgozok egy hónapot, ebből lesz kb. 50.000 Ft-m, amit szintén félreteszek. Illetve lehet, hogy még augusztusban is dolgozok majd.
Rendszeres jövedelem hiányában a magam módján próbálok spórolni, ha pl. kapok pénzt szülinapra vagy ilyesmi, azt általában félreteszem, ha valamire nagy szükségem van abból megveszem, egyébként félreteszem. Illetve, amikor sok az apró a pénztárcámba a kis fém dobozomba teszek egy kis aprót. Ehhez nem nagyon szoktam nyúlni, de ha pl. elfogy a pénzem, és a félretett pénzemhez nem akarok nyúlni, ebből pl. tudok kivenni egy kicsit. :)
Egyébként az önálló életem elkezdésére takarékoskodok.
"A lepontozók szerint egyik napról a másikra kéne élni és nem félre rakni a pénzt? Vagy apucitól akkora összeget kaptok, hogy soha többé nem kell dolgozni? Magyarázza már el valaki a "helyes" választ! :D"
Ez engem is érdekelne.
Igen, van, a legalapvetőbb dolognak tartom, hogy az embernek legyen komoly megtakarítása. Csak, ha ez már megvan, jöhet szóba családalapítás, pláne lakásvásárlás. Komolyabb ráfordítást, kölcsönfelvételt csak olyan célra tartok elfogadhatónak, ami később nagyon megtérül.
Szerintem a legfontosabb – és erről beszélnek a legkevesebbet a pénzügyi szakemberek, biztosítós, bankos tanácsadók, ügynökök, stb. – az a _likvid vésztartalék_. Annyi kell ebből, ami 1-2 évnyi normális megélhetést fedez. Nekem az első célom, hogy a saját ésszerű igényeimnek megfelelően 3 havi megélhetésre elegendő pénzt összegyűjtsek, aztán 6 havit, és így tovább egész 2 évig. Jelenleg ott tartok, hogy a mostani életvitelem alapján kb. 6 hónapra elegendő vésztartalékom van.
És ezt úgy raktam össze, hogy gyakorlatilag nyomorogtam közben (nem a takarékosság miatt, hanem mert alig volt bevételem), tehát az teljesen el van tévedve, aki azt hiszi, hogy a takarékossághoz sokat kell keresni. Ezt a fagyasztói társadalom tudattorzítása miatt gondolják az emberek.
Egészen meg vagyok döbbenve, amikor hallom, hogy 150 ezer nettóból, vagy annál is több pénzből élő emberek 10-20-30 ezer forintot tesznek félre havonta. Ez az összeg egy csalásos, minimálbéres melós számára reális. Arról már nem is beszélek, aki minden pénzét elkölti, vagy akár adósságba is veri magát (nem sorscsapás vagy vállalkozás, hanem puszta fogyasztás miatt).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!