Ha vége a közmunkámnak, kaphatok valamilyen segélyt?
4/3, 4/4,nek , üzenem, nálunk békés me.ben, mindenki aki tartós munkanélküli volt 3-4éve most közmunkát végez, 1-2hónapos megszakításokkal, ez Mo-on összeségében kb.200ezer embert jelent, sajnos ez a helyzet, többnyire nincsenek rendes munkahelyek, komoly cégek, vállalkozások ezrei mentek tönkre 2009-es válság, és 2010-es kormányváltás óta.
Nincs iparunk, eladni alig tudunk valamit, termelés nuku, kivéve autógyártás, a mezőgazdaság pedig 90%ban gépesített, régóta már.
nincsen szükség a 2kezü munkaerőre, a gazdaságban, 2-3szakmával se tudunk elhelyezkedni, 45év felett szoba sem állnak velünk, dunántúl fejlettebb részén sem.
Ti ezt nem értitek meg, akkor barm.k vagytok, korlátozottak és kész.
3/5, így van sz.r ez az orsz.g ahogy van, a fiataloknak a legsz.rabb, nem akarnak itt maradni,
Az én fiam is ezt mondta, és megtanult az Elte-után perfektül angolul, majd kiment márc.15.én, utazott Middleham-be, ahol örömmel várták, egy hotelban heti 260fontért, és teljes ellátást is kap.
Nem nyomorult havi 50ez.ft.ért amit ,n odaadnék, pártunk és kurmányunk államtitkárainak, képviselőinek, meg az elégedetlenkedő álláskeresőket cseszegető, ráérő nyuggereknek.
De csak akkor adnám, ha napi 8órát ledolgoznának, odakint a hideg szeles időben, esőben, nyáron meg a 38-40fokos melegben.
Ez megváltoztatná az agymosottak mentalitását.
úgy bizony.
Igen kaphatsz állásker.i támogatást, de csak ha megvan a 350 ledolgozott napod, pl. ha több van 580nap, akkor pedig, 58napig kaphatod, az adók +tb, levonások után kb.28700ft. jut 1hónapra.
A munkaügyön összeadják a napok számát, majd adnak egy papírt, meddig kaphatod, és rá lesz írva, 42-43ez.ft./hó, de ez semmit nem jelent, hidd el, levonások után alig marad.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!