Nem értem azokat az embereket, akik képesek egy életet lehúzni egy gyárban minimálért, és nem is hajlandóak tenni azért, hogy jobb legyen, csak panaszkodnak, hogy "nincs", "kevés", "nem tehetem meg". Miért nem tudnak változtatni a szemléletmódjukon?

Én magára a főkérdésedre válaszolnék!

Honnan veszed, hogy nem akar változtatni, aki olyan helyen dolgozik? De hidd el, hogy nehéz. Én is dolgoztam ilyen helyen 1,5évig, mert nem vettek fel máshova és persze az élethez sajnos pénz kell.

Közben folyamatosan állásinterjúkra jártam, mert változtatni akartam és a szakmámban dolgozni. De nem vettek fel sehova. Közben férjhez mentem és most már van egy kicsi lányunk, akit el kell majd tartanom a GYED lejárta után. Természetesen nem egy gyárba fogok először jelentkezni, de ha nem lesz más bármikor visszamennék, hogy fenntartsuk a mostani csodálatos és jó életünket! És általában mindenki így kezdte, aki ott ragadt egy életre!

Amúgy szerintem sem ebben a világban élsz!

De azért remélem kielégítő volt a válaszom!

Ugyan ezt látom én is. Már több esetben bebizonyosodott, hogy csak sírni szeretnek az emberek, de képtelenek tenni is magukért. Hivatkoznak arra, hogy a gyerekért mindent, stb szöveg, de mikor cselekedni kell akkor meg csak a kifogásokat keresik.

Konkrét példa: a családban adódott egy állami cégnél munkahely, kettő közeli ismerősnek szóltam, mert azért panszkodtak, hogy takarítani, vagy éppen 3 műszakban dolgozni borzalmas, kevés a pénz. Mikor felajánlottam nekik a munkát, mindketten elutasították, mert nagy a felelősség, későn tud hazamenni, meg sok buta indok. Az igazság csak az, hogy félnek és kényelmesek. Soha többet nem ajánlok nekik semmit, csak panaszkodjanak ennyit tudnak.

Más példa, kevés tőkével egy vállalkozáshoz keresek munkatársakat. Önálló munkavégzést igényel, ténylegesen elvégzett munka után van fizettség. Nem, ez nem tetszik, nehogy már valami áldozatot kelljen hozni. Meghát az végképp nem tetszik, hogy csak akkor van pénz, ha van a munkának eredménye. Csak olyan munkahelyet keresnek, ahova csak be kell járni dolgozni, megmondják mit kell csinálni, de a munkát is csak akkor végzik, ha van főnök. Ja és ha lejár a munkaidő haza lehet menni. Sajnos rá kell jönni, hogy rabszolga sorsba való nagyon sok ember, csak legyen mit enni, és az nekik teljesen elég.

14:05 szerintem hasznos valaszt irt, nem ertem miert kapott piros kezecskeket.

amugy ez a 10% a keresetbol felreteve okos dolog es hasznalni kene, sok kicsi biza idovel sokra megy. es ez OROK IGAZSAG.

A panaszkodas meg egyesek eletstilusa lett. Ennyi. Ha nem panaszkoduk, akkor nem sajnalnak. Igy sem ugy sem sajnalnak....ez az igazsag. Bologatnak, aztan odebballnak a "jo ismerosok".

Engem az gondolkodtatott el a kérdéssel kapcsolatban,hogy az egyszerű,fizikai munkavégzésre nagyon sokan úgy gondolnak,mint egy olyan állapotra,amiből mindenképpen szabadulni kell.

Sajnos az az igazság,hogy -főleg a mai viszonylatokat figyelembe véve- általában ez az indíttatás nem teljesen alaptalan,gondolok itt a sok helyen irreálisan nehéz munkakörülményekre,logikátlan vezetői döntésekre,vagy a rengeteg megalázó élethelyzetet teremtő társadalmi berendezkedésünkre.

Nekem az a véleményem,hogy mindenkiben van olyan érték,amivel a közösség hasznára lehet,és bizony szükség van kétkezi dolgozókra is.

Ők nem rabszolgák,hanem a civilizáció alapjai,akik egy igazságos világban a tisztességes munkájukért tisztességes megélhetésben részesülnének.

A panaszkodások oka az,hogy ez egy olyan világ,ahol jobb sorsra érdemes emberekkel is előfordulhat,hogy tényleg nem tudnak változtatni a helyzetükön,és számtalan sikertelen próbálkozás,valamint az egész kultúrában jelen lévő agymosódömping után már nem is igazán akarnak...

Az is tény,hogy van olyan ember,aki azt a 10%-ot sem tudja magára fordítani,vagy félretenni,akár önhibáján kívüli kötöttségei miatt sem.