Jogilag mit tudok tenni? Ha a volt munkáltatóm kihasznált, és ezért anyagi károk értek.
Be kell jelentened a munkaügyi felügyeletnél.
Ott megtalálod a címüket, írsz egy levelet, amiben leírod, mi történt, mellékeled az igazadat bizonyító papírokat, esetleg tanúkat is megjelölhetsz, akik melletted állnak. Be fognak hívni egy tanúvallomásra, hogy szóban is megerősítsd, majd elindítják az eljárást, kimennek ellenőrizni, és ha az igazad bebizonyosodik, meg is büntetik a céget.
Én ezt tettem, és lett eredménye, a céget kötelezték az utólagos bejelentésre annyi munkaidővel olyan óraszámban, amit valóságban dolgoztam, és pénzbírságot is kaptak.
"De elolvastam, csak ők nem adtak másikat"
-Milyen másikat,miből?
A munkaviszony megszünésekor kerekperec rajta kell lenni,
hogy mettől-meddig dolgoztál.
13:01 - Igen, ezaz, hogy nem azt írták rá, ami a tényleges volt, csak elém álltak, hogy holnaptól nem kell jönni, és egy héttel később mehetek a papírjaimért, mert az állítólag könyvelőnél volt. Én bejelentettem őket, a többit az APEH és a Munkaügyi felügyelet megtette, megkapták a büntetést, engem utólag bejelentettek rendesen, mert kötelezték őket erre. Nekem ennyi elég. Én azt mondom, mindenki, aki pórul jár, cselekedjen munkavállalóként, mert sok munkáltató pont azért él vissza ezekkel, mert a dolgozó nem lép ellenük, nem tudják, hogy kéne, vagy nem mernek, vagy azt hiszik, úgyse lesz belőle semmi. De néma gyereknek anyja se érti szavát. Igenis jelenteni kell az ilyeneket, én is megtettem, és eredményes volt. Nem szabad ezeket hagyni. Engem nem ért túl nagy veszteség, engem kifizettek, csak éppen a TB-m bánta, ami utólag azért mégiscsak rendezve lett, és pár hónap munkanélküliség, amit egy fillér nélkül kellett kihúzni a tartalékokból és némi segítséggel. De én nem úgy álltam hozzá, hogy úgyis fölöslegesen jelentem be, és nem is volt fölösleges. Meg kell ezt lépni, és rendezik, nehogy már a munkavállaló legyen a hülye, amiért a munkáltató csalni akar.
Kérdező, én azt mondom, hogy jelentsd őket, megérdemlik.
"felmondási nyilatkozatra"
-Én arról a papírról beszélek ami az eltöltött munkaviszonyodat igazolja.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!