Szerintetek mit várhatunk az eurotól? (Lent)
Mi az oka annak szerintetek, hogy így visszaesett az árfolyam? Mert ugye azt vártuk, hogy a jegybankelnök kijelölésével megemelkedik az euro árfolyama ez így is lett, de most meg 296-ig visszaesett, pedig kb két hónapja elemzők azt mondták, hogy nyár elejére 315-320 körül is lesz.
Szerintetek mi ennek a nagy visszaesésnek az oka és mennyire lesz tartós? Érdemes most euróban fektetni vagy nem is várható rövid távon erősödés?
"kb két hónapja elemzők azt mondták, hogy nyár elejére 315-320 körül is lesz. "
Az elemző cégek valójában bal oldali propagandák, semmi több. Fogalmuk sincs, hogy mi lesz.
Azt sokkal érdemesebb nézni, hogy vajon halad-e az ország vagy sem. Ha nézel híreket, tudhatod, hogy a költségvetés hiánya 20 éve nem volt olyan kicsi, mint tavaly. Tehát a rendszerváltás óta egyetlen kormánynál se álltunk ennyire jól. Miközben az összes európai ország adósodik el..
Ez igencsak azt mondatja velem, hogy a forint erősödni fog.
" Tehát a rendszerváltás óta egyetlen kormánynál se álltunk ennyire jól. "
Már aki jól áll. Én speciel érzem, hogy nem igazán állok jól, és nem nagyon tud érdekelni a kormány költségvetése, meg ámokfutása, amíg én azt érzem, hogy nem tudok félrerakni egy árva petákot sem.
Azóta még -1%... De biztos neked van igazad. 2 nap alatt több mint 10%-t esett, egy ilyen pofon után szerinted mi fogja talpra állítani? A legtöbb nagy befektető már megszabadult tőle, de még mindig folyamatos az eladás, még most is jobban megéri eladni mint kivárni.
De áruld már el szerinted mitől kezdene el emelkedni?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!