Miért hiszik azt az emberek hogy azok boldgok akiknek sok pénzük van?
Én csak annyit tudok, hogy szomorú az, akinek nincs pénze.
Ebből még nem következik, hogy boldog, akinek van, de az igen, hogy feltétel ez is az igazi boldogsághoz. És nem arra gondolok, hogy milliomosnak kell lenni, hanem, hogy legalább a mindennapi szükségletek legyenek meg.
Magukból indulnak ki. Megnézik, hogy összességében mi okozza a boldogtalanságukat, és mindig a pénz hiányához jutnak, így ha lenne pénzük, már nem kellene az aktuális bajokkal küzdeni.
Az én életemben elég sok nélkülözős év volt, igazából az egész gyerekkorom, de mostanra úgy érzem mindenem megvan, és ez engem boldoggá tesz.
Én tapasztaltam. Régen keveset kerestem, és akkor én se tudtam, hogy mennyire korlátozottan élek. Most, hogy jó állásom van, van félretett pénzem, egyrészt sokkal nyugodtabb vagyok, másrészt tudok eljárni kikapcsolódni, nyaralni, minőségibb kajákat tudok enni, és ez az egészségemre is jobb hatással van. Ez boldoggá teszi a hétköznapjaimat. Vagyis engem a több pénz által lehetővé vált lehetőségek és élmények boldogabbá tettek.
Ha ezzel összehasonlítom a minimálbéren való nyomorgást, kuporgatást, nulla nyaralást, rossz minőségű táplálkozást, akkor azért én így sokkal boldogabbnak érzem magam.
Lehet, hogy nem szó szerint boldogít a pénz, de az életben MINDEN ROSSZ HELYZET könnyebben megoldható, ha van pénzed. Ha pedig eleve boldog vagy, akkor a pénzzel rengeteg új élményt, biztonságot, szabadságot tudsz a boldogságodhoz tenni, ami növeli az örömteliséget.
Mert a pénz IGENIS közvetve boldogít,minnél több van annál jobb.
Akárki akármit mond minden pénz:
-Akarsz utazgatni-rengeteg zsé
-Fejlődni képezni magadat-PÉNZ
-Jól kinézni,edzeni-Rengeteg PÉNZ
-Jó csajokat akarsz-Na ez aztán egy vagyon :)
-Egészséges akarsz maradni és örökké fiatal-Rengeteg zsé
-Menő verda-nem kell ecsetelnem
Tehát következésképpen a pénz nagyon is boldogít.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!