Sok ember lehet a magyar társadalomban, aki amúgy átlag feletti iskolázottságú, és a személyes pénzügyekhez kb halvány dunsztja sincs?

Persze, hogy sokan vannak. Az én családom tele van orvosokkal, legtöbbjüknek megáll ott a tudomány, hogy a pénzük egy részét felveszik KP-be, és beváltják euróba, vagy max. vesznek egy lakást, ha összejön annyi pénz (hitel kizárt!) és azt kiadják albérletbe.

De alapvetően a családi/baráti körben és munkatársaim közt is csomó diplomás van, a legtöbbjük nem nagyon ért ehhez, pedig nem egy közgazdász van ebben a csoportban. Ha valakinek eszébe jut az, hogy egyáltalán állampapírt vegyen, és ne a bankbetét után járó 0,0000001%-os kamat jusson eszébe, az már tudatos befektetőnek számít, és akkor kötvényekről, részvényekről szó se volt.

Szerintem is rengeteg az ilyen. Én is, bár fiatal vagyok változtatni ezen.

Nőknek nagy százaléka (95+) ilyen szerintem (nőként mondom)

És az a helyzet hogy undorít a gazdaság, baromira nem érdekel a téma. Pedig nagyon jó lehetnék belőle, mivel matematikusnak tanulok, és kifejezetten jól is megy, pláne az ehhez kapcsolódó tárgyak. Egyenes utam lehetne a pénzügy legmélyebb megértéséhez.

Szerintem ez nem nem függő. Nekem pl. a férjem totál érdektelen a témában, én intézem minden pénzügyünket, én taposok a sarkára, ha folyik a kezei közül a pénz, ő csak rákérdez hó végén néha az "egyenlegünkre".

Én szeretek ezzel foglalkozni, szeretek tanulni, szeretem gyarapítani a családi megtakarításainkat. Ő is szereti, ha növekszik a szám, de hogy mit kéne ezért tenni, arról lövése sincs és nem is érdekli. Pedig diplomás ember...

A családban és a baráti társaságban is sok ilyen van. Ha valaki nem fogja a kezét és vezeti, akkor belesüpped az édes semmibe. A szüleimnek bő féléve rágom a fülét, hogy adják el a máp+ -okat és ne bankon keresztül állampapírozzanak már végre. Két hete meglátták mennyibe kerül az értékpapír számlájuk és eljutott a tudatukig, hogy akkor most szeretnének lépni. Mindketten diplomások, de túlon túl biztosra akarnak menni mindenben.

Az abszolút kedvencem az, amikor valaki panaszkodik, de egy fogpiszkálót nem tenne keresztbe, hogy jobb helyzetbe kerüljön, pedig ott van előtte a megoldás, csak ki kéne nyújtania a karját. Ilyenek is vannak a baráti társaságunkban.