Elrontott anyagi helyzetet hogy hozhatnánk helyre? Hogyan lehetne jobb az életünk?
Van két gyerekünk. A második születése előtt felvettük a babavárót , még tavaly ,hogy el tudjunk költözni saját lakásba, mivel máshonnan nem volt önerőnk.
Hitelkiváltással 8milliót kaptunk, ~ 30-ért tudtunk volna lakást venni a fizetésünk függvényében, viszont sehol semmi olyat nem találtunk ami megfelelt volna. Nem akartunk palotát, csak minimum 1+2félszobát…
A pénzből közben letettük mindketten a jogosítványt, vettünk egy autót, elköltöztünk egy másik, bútorozatlan albérletbe, ahova megvettük az alap berendezési tárgyakat, mindezeket mondván “kellene úgyis majd a házba” stb szöveggel, valamint, 1millió forintot kriptóba tettünk, de felelőtlenek voltunk és mikor zuhanni kezdett bepánikoltunk és kivettük, így egy nagyobb összeg ment a levesbe ezúton is. Így most kicsit kevesebb mint 5 millió maradt.
Ebből akárhogy nézem ház nem lesz. Eleve már a 8 is kevés volt de ez így már reménytelennek tűnik.
A havi keresetünk nem rossz egyáltalán, átlagosnak mondanám, kényelmesen megvagyunk, de spórolni egyszerűen nem tudunk, a saját hibánkból. Ha tudnánk is, annyira viszont nem magas ez a szám ,hogy érdemi összeg össze tudjon gyűlni szerintem.. ~100-120 ezer forint az amit esetleg ha nagyon meghúznánk magunkat akkor félre tudnánk tenni minden hónapban.
Én jelenleg az érettségit teszem le estig, hogy elmehessek továbbtanulni, de őszinte leszek csak a pénz motivál ebben, hogy ezzel is előrébb legyünk, és így még azt sem tudom igazán mit akarok csinálni, valószínűleg megjelölök pár olyan szakot ami jól fizető munkát ígér, és reménykedem.
Nagyon szeretnénk végre egy saját házat, de ehhez muszáj rendbe tenni az anyagi helyzetünket ,a megtakarításainkat, és nem tudom ebbe hogy kéne belekezdeni ,min változtassunk.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

"Mit ne mondjak, a nettó 700 is inkább csak egy gyerekre elég."
Nem tudom akkor hogy élünk meg mi 4-en havi 430 ezerből úgy, hogy ebből valamennyit minden hónapban félre is rakunk :D Mondjuk lakáshitelünk nincsen, az tény, meg nem rendelgetünk kaját, de amúgy mindenünk megvan, normális étel, minőségi cipő a gyerekeknek, most voltunk játszóházban.
10et vettünk fel amiből 8at kaptunk kézhez, mert egyből visszatörlesztettünk egy korábbit. Ebből költöttünk az elmúlt idő alatt 3milliót el :(
Most még ~2évig nem fizetjük
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
15# Ott azért lehetne spórolni hogy 200 rongy elmegy havonta játékokra, élményre. Én ott simán félre tudnék tenni 160 rongyot havonta, éménynek bőven elég havi egy mozi, vagy játszóház vagy állatkert. Ezen kívül rengeteg olyan dolog van program ami ingyenes vagy alig kerül valamibe.
Pl lehet sárkányt eregetni filléres befektetés, szabadtéri mozgás foci, játszótér, erdőlátogatás, otthoni barkácsolás maradék anyagokból karton, műanyag, textil, együtt főzés a gyerekekkel. Kisállat pl hörcsög szinte semmibe kerül.
Kicsit kreatívabbnak kell lenni, nem azt nézni folyton hogy mire adj ki pénzt, hanem azt mivel tudod kiváltani arra ami ingyenes.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Nem tudom akkor hogy élünk meg mi 4-en havi 430 ezerből úgy, hogy ebből valamennyit minden hónapban félre is rakunk"
Ha lakáshitelt nem kell fizetni, az kapásból 150-el kevesebb költség. Ha nincs kocsi, akkor megint csak kevesebb a költség. De akkor is elég siralmas, hogy két fizetés összesen csak 430. Én ennek a duplájára is max egy gyereket vállaltam volna be.
Eleve két felnőtt ember normális havi kajája legalább 120 ezer...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!