Melyek azok az országok, ahol havi kb. 200 000 Ft-ból meglehet élni normálisan?
Itt nem volt senki egyetemista diák (aki már nem otthon lakott) vagy pedig pályakezdő? Mert én voltam mindkettő és nemhogy 200, de sokszor 100 alatt is éltem egy hónapban. (És ez még csak pár éve volt, amikor ugyanez a pénz hasonló érték volt, mint manapság.)
Az a nagy trükk, hogy az igényeket, elvárásokat a pénzhez kell szorítani. Nyilván megint más pl. 40 évesen, amikor valakinek tök jogosan vannak olyan elvárásai, mint a 8-asnak.
Amúgy én sem értem, akik szerint semmiképp nem lehet megélni 200 ezerből. Ha ugye a felvetés az, hogy van saját lakás, és tegyük hozzá, hogy hitel sincs (meg kocsi se). Úgy meg lehet élni. Ha csak a rezsit fizeted meg a kaját, annak 150 ezerből ki kell jönni, és ebbe nem csak kenyér és víz van, hanem egy normál táplálkozáshoz megfelelő kaja, a rezsi meg egy kb. 70 négyzetméteres lakásra, ami átlagos lakóterületnek mondható, ki kell hogy jöjjön olyan havi 80-90 ezerből. Ha többet fizetsz, valamit rosszul csinálsz. Eleve májustól szeptember közepéig nem fűtesz, fűtés csak az év többi részében van. Internetet is bele lehet számolni, szerintem azzal együtt is max 100-ból ki kell jönni. Ma már havi 5-6 ezerért vannak bőven elfogadható kábeltévés csomagok nettel együtt szinte majdnem mindenütt. Szóval ezek mellett is kell, hogy maradjon ebben az esetben 40-50 ezer forint havonta, így akár még egy autó fenntartását is meg merném kockáztatni, bár ha valaki egyedül él, akkor nem biztos, hogy érdemes, az autó ennél nagyobb kiadásokat igényelher néha, oda a két fizetés a biztosabb. Viszont akkor ez a fennmaradó összeg mehet néha félretenni belőle, akár habi 2-3 buli, ruha, utazási költség stb, tetszőlegesen. Ha nem is egy fényűző életmódot folytatva, de szerintem alap dolgokban nem szűkölködve ki lehet jönni 200 ezer forintból a felvázolt esetben.
Persze ez ott bukna meg, hogy valójában tényleg sokaknak van hitel vagy bérleti díj, de ebben az esetben sokszor párjával együtt él az illető, így közösből havi 2×200 ezer forinttal számolva megint csak más a helyzet. Nyilván gyerekkel együtt már így se könnyű.
13
Ez esetben a "jó" élet definícióját kell egyeztetni. Van akinek jó élet, ha a rezsi ki van fizetve és a krumplis tesztanal jobb kaja van minden nap az asztalon. De másnak ez a letminimum, nem a jó élet.
Elmondtam értelmesen, de te is kiszámolhatod, havi netto 200 ezerből a kérdező által elképzelt esetben meg lehet élni úgy, hogy nem krumplistésztát eszel. Ebbe a pénzbe belefér a hétvégi húsleves, sült hús vegyes köret stb. Ne mondd, hogy nem. Én pl. hétközbe ha pizzát vagy hamburgert rendelek az napi 1600 forint átlagban. (A Hamburger 1300, de normális helyről, a pizza 1600, de 1600-al számolok a rend kedvéért.) Ha minden nap pizzáznék vagy hamburgereznék, akkor is 50 ezerből megvan az ebédem egy hónapban és a minden napi pizza az luxus. Mellé a reggeli meg a vacsora már könnyebb étel nyilván. Étteremből egy napi ebéd leves nélkül 1100 ft, így 34 100 Ft a havi ebéd ha étteremből eszek. Ez még jobb áe. Ez nem luxus étterem, de korrektül főznek, nem egy menza kaja. Reggelire egy jó rántotta, vacsorára valami kenyér, zöldségek stb. Ki lehet hozni havi 60-70 ezerből, és erre talán rá is van számolva.
Ha emellett neked nem jön ki 100 ezerből a rezsi, akkor valamit vagy rosszul csinálsz, vagy túl nagy házban laksz (200 ezerből egy elképzelt esetben olyan max 70 nm lakással számolnék). Vizzel sprórolni kell, nem kell 5 percig folyatni fogmosáskor stb.
"Ez esetben a "jó" élet definícióját kell egyeztetni. Van akinek jó élet, ha a rezsi ki van fizetve és a krumplis tesztanal jobb kaja van minden nap az asztalon. De másnak ez a letminimum, nem a jó élet."
Előző vagyok. Ìgy még egyszer átolvasva a hozzászólásod.
Szerintem nem a jó élet definícióját kell egyeztetni, hanem alapjaiban rendbetenni a dolgokat fejben. Sokaknak a jó élet akkor kezdődik, ha van alattad egy BMW, márkás göncökben jársz, évente cseréled a telefonod stb. Talán itt kezdődnek az alapvető problémák. A fogyasztói társadalomban a képedbe tolják, hogy neked mindig a legjobb cuccaidnak kell lenni, csak akkor vagy boldog, ha a legújabb ájfón meg béjemvé megvan. Valójában viszont az ilyenek happognak állandóan, hogy milyen sz.r itt élni, meg nem lehet megélni stb. Én ha belegondolok, az igazán boldog emberek, akiket ismerek, és tudom róluk, hogy tényleg jól megvannak, azok azok az ismerőseim, akik kb. semmilyen szinten nem követik a fogyasztói társadalom "elvárásait", jó nekik az olcsóbb ruha, kisebb autó, kisebb ház, de arra törekednek, hogy élményeket szerezzenek. Azok pedig jo esetben nem kerülnek pénzbe. Közhelynek hangzik, de valahol igaz, hogy az életben a legjobb dolgok ingyen vannak. Na de nem akartam filozofálni, csak arra fel, amit írtál eszembe jutott.
Neked nem kéne végletekben gondolkodni.
A "jó" élet szerintem sem az, amikor "BMW van alatted" vagy amikor márkás ruhákat vásárolsz ész nélkül. De nem is az, hogy azt a "luxust" megengedhetem magamnak, hogy pizzát vagy hamburgert vacsorázzak. Ahogy elég fura éttermek vannak felétek, ahol 1100 ft egy főétel... Mifelénk még a kifőzde is drágább. (ahogy amúgy egy pizza sem 1600 forint hanem majdnem a duplája, de nyilván nem ez a lényeg).
Azt a kérdező majd megmondja, hogy neki mi a "jó" élet. A legtöbb 21. századi embernek azért leginkább az, amikor a napi megélhetés (étel, ruha, lakhatás, rezsi, közlekedés, stb..) nem okoz problémát, nem a Tesco gazdaságosat kell venni a dolgokból. És ezen felül marad olyan luxusra, mint EÜ kiadások, mint sport, mint hobbi, mint időnkénti utazás a megyehatáron túlra...
Tetszik vagy sem, ez ma 200.000 ft-ba nem fér bele - még akkor sem, ha nem Magyarországról beszélünk. Mégpedig azért nem, mert ahogy megyünk a "csóró" országok felé, úgy hiába lesznek bizonyos napi kiadások olcsóbbak, cserébe szociális háló nulla, nincs EÜ és a nyugati minőségű termékek és szolgáltatások pedig nem lesznek olcsóbbak, sőt, mivel az ott extremitásnak számít drágábbak lesznek. Az ilyen közép afrikai fertőket meg jobb elfelejteni, mert ott meg az életveszély elkerülése kerül sok sok pénzbe...
"Ahogy elég fura éttermek vannak felétek, ahol 1100 ft egy főétel... Mifelénk még a kifőzde is drágább. (ahogy amúgy egy pizza sem 1600 forint hanem majdnem a duplája, de nyilván nem ez a lényeg)."
Vidéken kb. ennyi egy normál étterem. Nem egy Gundel vagy akáemilyen luxus étterem, de egy elfogadható színvonal. Pizza nyilván mérettől és fajtától függően 1200-tól kb 5000 forintig bármennyi lehet, de nem tudom te hol nem tudsz 1600-ért venni, én nagyvárosban is tudtam az elmúlt hónapokban 1000 ft alatt még gyrostálat is enni, amivel jól laktam, pizzát pedig eddig mindenhol találtam 1500-tól kezdődően. Rossz helyen nézeged, de sztem ne is menjünk bele az árlicitálásba.
"És ezen felül marad olyan luxusra, mint EÜ kiadások, mint sport, mint hobbi, mint időnkénti utazás a megyehatáron túlra."
Az általam felvázolt, kivitelezhető esetben marad is havi 30-40 ezer forint, ha jól gazdálkodsz. Ezt, ha nem költöd el, vagy félre tudod tenni a nagy részét, összejön belőle akár egy hétvégi kiruccanás is 3 havonta egyszer. A sport már nem azért, de normál esetben ingyen van, hacsak nem valami nagyon menő, divatos téééeriiiiiksz, vagy fizetős edzésre jársz, vagy síelni támad kedved a nagy luxusban. Biciklizés, futás, foci, egyéb sport a haverokkal, ezeket ingyen ki lehet hozni. Saját testsúlyos edzés, csomó gyakorlat, amit letölthető app segítségével tudod is ütemezni, meg változatos módon csinálni. EÜ kiadás benne van az adódban, csak sajnos ebben a retek orszàgban nem kapod meg azt a színvonalat, ami amúgy kijönne, ha évtizedek óta nem lopnának el mindent, de ezt te nem tudod befolyásolni.
Budapesten mondjuk sok sikert az 1200 ft-os kajához vagy az 1500-as pizzához.
Ha neked a havi 30-40e forint mindenre a "jó" élet definíciója, akkor tényleg nincs sok értelme miről beszélni. Gondolom ha azt mondom, hogy egy wellnes hétvége 2 főnek ~150e akkor majd jössz azzal, hogy lehet sátorozni is menni vagy kirándulni. Egy rendes kerékpár 150-200e, egy olyan futócipő amiben tudsz is futni havi 10 percnélk többet 20-30e és egy szezont bír ki. Ennyit arról, hogy ingyen van. És akkor még nem beszélünk olyasmiről, hogy egy saját ház az tök jó, de karban kell tartani, eszközöket, mint mosógép, kazán, stb. azért sajnos manapság 6-7 évente cserélni kell, mert egyszerűen tönkremennek. Nekem most xart be a mosógépem, legolcsóbb felültöltős 100.000. A te logikádat követve akkor most Április végéig se szórakozás se semmi úri luxus, mert spórolnom kell egy új mosógépre - addig meg mosok kézzel?
EÜ kiadás - pontosan. Van az adódban, kivéve, hogy megdöglesz mire sorra kerülsz. Kivéve, hogy fogorvos pl. nincs benne, két hete voltam fogorvosnál, 20 perc viszgálat, fogkő leszedés puff 20.000.
És ugye a kérdező nyilván ezt belátta, ezért kérdezi, hogy van-e olyan nálunk fejletlenebb ország, ahol ennyiből jó lesz neki. És a szomorú válasz, hogy sokkal jobb életszínvonala ennyi pénzből nem lesz neki még Vietnámban vagy Szudánban sem. Ott csak túlélni olcsóbb, jól élni nem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!