Ez így járható út kriptovalutázásnál? Mire ügyeljek?
Szóval én csak befektetési céllal akarom elkezdeni (mielőtt valaki okoskodna, hogy ez nem befektetés, hanem szerencsejáték, jelzem, hogy annyi pénzzel csinálom, amennyi nem hiányozna, ha elszállna).
A lényeg: Binance-t néztem ki tőzsdének, mivel ezt ajánlja szinte mindenki, meg erről néztem jópár tutorialt, szóval már ezzel ismerkedek.
Felregelek szépen, és 100 ezer forint értékben veszek 50-50 ezerre elosztva Bitcoint és Ethereumot, vagy, ha a BTC annyira már nem javasolt, akkor valami másik felfutóban lévő, ismertebb altcoint.
Csak megvásárolom, és hagyom a walletban, nem kereskedek vele. Esetleg nem tudom, ilyen earn funckciókat érdemes-e kipróbálni hozzá, elvégre terveim szerint ehhez a pénzhez olyan 2-3 évig nem nyúlnék semmi esetre sem, ha jól tudom ilyenkor vannak olyan earn funkciók, amik pont jól jönnének, és valamennyit kamatozna bent a kripto.
Szóval nagyvonalakban ennyi a terv. Venni, otthagyni a walletben, és 2-3 év múlva ránézni.
Ez jó így? Ilyenkor amúgy adózással kapcsolatosan ugye csak akkor lenne kötelezettségem, amikor kiveszem majd a pénzt igaz?
Esetleg valami észrevétel, hozzáfűzni való?
#10 aki úgy kezd egy gondolatot, hogy ezzel 5-7 évet késtem, abból márpedig egyenesen az következik, hogy hagyjam a f.szba.
Akkor felteszem másképp a kérdést, és megvédheted magad így, hogy nem ezt gondolod.: mit érdemes most csinálni kriptozás terén?
Nem mondtam hogy nem lehet érdemes belevágni a kriptóba de 50-50ezer Ft befektetésből mire számítasz?
A BTC valami csoda folytán megugrik az elkövetkező években 30 millió Ft-ra, és akkor lesz az 50ezredből 150 ezred?
Feltételezem ennél a havi fizetésed is több.
Alt coinok. Na ez már megint ingoványos talaj. Igen, nyilván mindenki keresi azt az altcoint amiben reménykedhet hogy majd robban akkorát mint a BTC vagy az ETH. na ott meg virágzanak a pump&dump shitcoin átverések. Gyakorlatilag hetente üti fel a fejét egy újabb. Ez gyakorlatilag ugyan az a csalás, amivel a Wall Street Farkasa c. film/regény Jordan Belford-ja verte át az embereket annó, csak a tőzsdén. Viszont a kriptopiac még annyira szabályozatlan hogy ott ezt még 2022-ben is simán meg lehet csinálni nagyüzembe. Felbérelnek pár nagy elérési scamy influencert, azok bereklámozzák, felpumpálják egy kicsit, akik benne vannak a csalásba mindent eladnak, aztán örökre megy az egész a kripto temetőbe.
Azért mondtam hogy ezzel 5-7 éve elkéstél, mert akkor működött volna hogy beszállsz gombokkal, és ha nem adtad el hamarabb, vagy az első elfogadó helyek mikor megjelentek, még alacsony BTC árfolyamon nem vettél belőle poénból egy pizzát, akkor kiszállhattál belőle 100 meg 1000x-es meg még több hasznokkal.
Csak hogy ezekről is tudj.
De figyelj, én még mindig nem mondom hogy ez nem jó üzlet, meg nem lehet belőle pénzt csinálni. ott vannak a chart-ok, nyilvánosak, meg lehet nézni hogy mit produkálnak a kriptók. Aztán lehet számolgatni, spekulálni. Szóval ha úgy érzed akkor hajrá. Isten ments hogy lebeszéljelek.
Megeri.
100.000 forintot inkabb jatek penznek hivnek nem befektetesnek, de nah... Nem vagyunk egyformak.
A lényeg hogy ne akarj tul okos lenni, ne kovesd a mediat, elore talald ki mikor adsz el mikor veszel. A daytrading szuper veszteseges altalaban szoval minel kevesebbet tradelsz annal valoszinubb hogy nem vesztel.
Bitcoin a kiraly a kriptoba. Youtube michael sailor, mit open corses cryptocurrency, andreeas antonop regi videoi, internet of money konyv.
Bitcoinon kivul minden altcoin/shitcoin. Hidd el, annak az eselye hogy sok penzt raksz valamibe ami kesobb raketazik es 100x utan se adod el olyan kicsi mint lotton 4 est osszehozni. Deepfuckingvalue-ra keress ra, youtubon van videoja amikor egy magic 8 ballal probal reszvenyt venni, meg elotte egy csakbol huzza ki a ticker kombinaciojat :) besirtam rajta de igaza van.
Szoval bitcoin log mukodik, korrekcio utan erdemes beszallni, ne probalj okos lenni, minel kevesebbet tradelsz annal jobban jarsz, erezd jol magad :)
Oszinten ez a legjobb a tozsdeben, az ember ha unatkozik akkor lesz min agyaljon, híreket nez, elemzeseket olvas, csomot hibaz, csomot tanul, en 6 eve tozsdezek, imadooom. Sok sikert!
Kis pénzzel nem érdemes BTC/ETH-zni szerintem sem. Ezek a kriptók állampapírjai. Bocsánat a kifejezésért, de "szaros" 100 ezret egy szimpatikus top 100-as altba kell beleyolózni, nem bitcoinba. Legalább valami halvány esélye legyen, hogy tényleg nagyot mész.
A világ teljes pénzállománya dollárban számítva 100 billió, a BTC 0.7. Már egy 10x is neccesen van benne, a 100x pedig konkrétan lehetetlen (nyilván nem nominálisan, hanem jelenértéken számolva). Ne szarakodj vele, ha kaszinózol akkor kaszinózzál rendesen. BTC-zni ráérsz akkor, amikor pénzed is lesz, pont úgy, ahogy állampapírt is ráérsz majd akkor venni, amikor lesz őrizgetni való vagyonod.
Na, így már értem, amit mondani akartok.
Viszont én azért gondoltam ezt, mert mégis úgy tekintek rá valamilyen szinten, mint egy befektetésre, ami jobb, mintha állni hagynék forintban inflálódni 100 ezer forintot. Nyilván a kockázatot is látom benne, és azért is ennyit szánnék rá első körben, mert nem ismerem annyira még a témát, hogy többet merjek, ezért ennyi, amit nem sajnálok, ha lenullázódik.
Viszont ha csak annyi a cél, hogy hosszútávon X összeg nagy eséllyel ne inflálódjon, hanem valamiben megmaradjon, aminek van kockázata, de talán nagyobbat "kamatozik", mintha valami hulladék megtakaritási számlába tennék pénzt, akkor ilyen téren megéri a Bitcoin is nem?
Mondjuk, ha teszem azt, mind a 100 ezret abba teszem, és azt várom el tőle reálisan, hogy az a 100 ezer, amit beletettem, az 3 év múlva hátha 180 ezer forint lesz, amivel, ha úgy vesszük végülis jól járok nem? Nem inflálódott el X összegem. Vagy tévedek?
Értem, amiket írtok, ti abból indultok ki, hogy anno ezt arra használták, hogy egy pizza árából milliókat nyerjenek, mára már másképp gondolkodnak sokan, és már nem akkora a növekedés.
Viszont akkor inkább altcoinokba rakjak csak? És ha azt csinálom, hogy 100 ezerrel fixen Bitcoinba vásárolok be, és ezen felül mondjuk 10-10-10 ezer forintot ráteszek 3 különféle alig ismert altcoinba is az is járható egy kezdőnek? Akkor azzal meglenne a "biztos" pont is, és kis aprópénzzel meg 3 másik altcoinban is ott lenne a részem, hátha 100x-osa lesz valamelyik, amiből pont vettem.
Tulkomplikalod. Rakd abba amibe akarod. Ez tanulopenz. Senki nem tudja holnap mi megy fel mi megy le. Egy dolog azert biztos. Ha a bitcoin esik kb minden az atyaisten esik, ha meg felfele megy akkor minden mas felfele megy ( gyorsabban vagy lassabban )
Fektess be ugy ahogy TE gondolod jonak. Amig masokat kovetsz addig valoszinuleg meg fognak vezetni valami mezes madzaggal es neha nyerni fogsz, sokszor meg bukni.
A tancstalandagodrol az ugrik be amikor egyik magyar fintech/befektetesi cegenel volt tartottunk egy versenyt hogy ki keres tobb penzt a tozsden. Etoron mindenki csinalt egy virtualis tarcat es probaltunk spekulalni. A 90+ an jatszodtunk, egy honap alatt az atlag vagyonunk 80 szazalekon volt. Pluszba 3-4 en voltak. 95-100 szazalek kozott 12en. Akkor en btct vettem, de oldalazott a piac, szoval a verseny vegen (3 honap mulva) epp hogy 98 szazalekon volt a portfoliom. A ceges atlag 71 szazalek volt, egy ido utan sokan arra jatszodtak ki tud tobbet bukni :))
A multkor jott valami reklam etorotol es beleptem, 8x-en volt a virtualis portfolium ugy hogy a btc ar 46000 kornyeken volt. Kivancsi lettem volna masok hogy alltak akkor
"Viszont ha csak annyi a cél, hogy hosszútávon X összeg nagy eséllyel ne inflálódjon, hanem valamiben megmaradjon, aminek van kockázata, de talán nagyobbat "kamatozik", mintha valami hulladék megtakaritási számlába tennék pénzt, akkor ilyen téren megéri a Bitcoin is nem?"
Engedd el ezt az inflációs dolgot. Nem, nem véd az infláció ellen, végképp nem nagy eséllyel. Napi szinten ugrik és esik nagyobbakat, mint az éves infláció. Abban igazad van, hogy a szükségesnél több kp-t az infláció miatt hülyeség tartani, de hogy egy normális megtakarítási számla "hulladék" lenne, abban nagyon tévedsz. Ha az infláció ellen akarsz jó eséllyel védekezni, és ezen felül nyereséget is joggal remélni, akkor nagy ETF-ekbe fekteted a pénzed, mint minden pénzzel bánni tudó normie. Ha vállalod a kockázatot (és praktikusan a nullázást) az ETF-eknél nagyobb haszon reményében, akkor kriptózol, ennek a spektrumnak a lightos vége a BTC, a közepe a coinmarketcap első oldala, a bevállalós vége meg a moonshotok-mémcoinok világa.
Röviden, infláció elleni védekezés: ETF, leszarom csak ne kp legyen: kriptó.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!