Miért olyan nehéz középosztálybeli színvonalon megélni, ha nulláról indult az ember?

30 évesek vagyunk a férjemmel, érettségi óta dolgozunk iskola mellett, külföldön is voltunk pár évet, több munkahelyen is dolgoztunk, hogy spórolni tudjunk - szóval, nem vagyunk lusták. És mégis azt érezzük sokszor, hogy tiszta küszködés az egész élet, pedig semmi extrát nem akarunk.

Van egy kis családi házunk, némileg felújítandó, erre ment el az összes albérlet mellett spórolt pénzünk, hogy legyen hova családot alapítani. Havi 50 ezer rá a hitelünk, még akkor vettük, mikor kicsit olcsóbbak voltak a házak, csak időközben úgy elszálltak az árak, hogy egyszerűen nem jutunk oda, hogy felújítsuk a házat.

Itt volt a koronavírus is, én akkor szültem, a férjemnek meg váratlanul megszűnt a munkája, úgyhogy hozzá kellett nyúlni a megtakarításunkhoz. Most van munkája, de kevesebbért, én itthon vagyok a kicsivel gyeden, elmegyek a boltba és iszonyat drága a kaja, jönnek a számlák, lassan havi 30 ezer elmegy tankolásra (muszáj mert nem a városban lakunk), de akkor még nem volt a kocsira biztosítás, javítás, semmi, ott a pelenka, a gyerekcuccok és mivel tényleg a nulláról indultunk, ezért még mindig sok mindenütt hiányzik, bútorok, ilyesmik, kb. minden hónapban kell vagy lehetne venni valamit...

Úgy érzem, szinte fuldoklunk már, hogy fenn tudjuk tartani ezt a színvonalat, pedig nem járunk nyaralni, se éttermezni, igyekszünk spórolni, de mindig jön valami váratlan kiadás is. Közben viszont muszáj úgy kijönni, hogy ne nyúljunk a megtakarításhoz, hiszen ha megint történik valami, nem lesz hova nyúlni...

Miért olyan luxus közepes életszínvonalon megélni manapság?