Ha a világ légitársaságainak összvesztesége 100 milliárd amerikai dollár, akkor hol van ez a pénz?
Egyrészt mindig van, ami növekszik, amikor valami más csökken.
Példa: használtruha-kereskedések a 2008-as válság idején.
Egyrészt a megtakarításokban marad a pénz, másrészt elköltik más dolgokra.
Az, hogy egy iparágból kiesett egy összeg, nem jelenti azt, hogy nem került egy másikba, vagy szétterítve másikakba.
A pénzmozgások nem esnek egybe a nyereség illetve veszteség keletkezésével. Leegyszerűsítve egy légitársaság ha vesz egy repülőgépet (általában inkább lízingelik, de most ezzel ne bonyolítsuk), akkor a repülőgép 5 év alatt kell megtérüljön. A vételára 10 pénz, ez azt jelenti hogy a következő 5 évben évi 2 pénz költséget jelent (ez az amortizáció vagy értékcsökkenés). Elhasználódik, mialatt bevételszerzés céljából hasznosul.
Első évben jön 3 pénz jegybevétel, másodikban 10, harmadikban covid miatt csak 1.
Ebből kiszámítható, hogy a légitársaság nyeresége első évben 1 (3 jegybevétel - 2 amortizáció), másodikban 7, a covid évében meg 1 pénznyi veszteség keletkezik. Az igazgatóság felméri a jövőbeli helyzetet, és úgy látják, hogy a repülőből fennmaradó 4 pénz könyv szerinti érték nem nagyon fog megtérülni, mert a jegyekből 2 lesz csak a bevétel. Úgyhogy még a meglévő 1 veszteség mellé lekönyvelnek még 2 pénznyi értékvesztést a repülőgépre (leírják) így már 3 pénz a veszteség.
És hogy hová lett a pénz? A repülőgyártóhoz még a nulladik év elején, mert drágábban adta el a repülőt, mint amennyi pénzt végül keresni lehetett vele - noha ezt senki sem tudhatta előre.
Az emberek zsebében.
Ha a helyi kocsmároshoz senki nem megy el, akkor az ő vesztesége mondjuk 1 millió, a pénz meg ezer forintonként ott figyel a kuncsaftok zsebében
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!