Van olyan az ismerősi körödben, aki megnyerte a főnyereményt valamelyik lottón?
Igen, 1984-ben, azóta sem vett lottót.
Hétvégén nyert, kedden kiderült, hogy a 29 éves felesége rákos, négy hónap múlva meghalt. Nem volt sok öröme a pénzben.
Van egy ismerős házaspár, akik egyszer csak elkezdtek egzotikus helyekre járni nyaralni, meg vettek egy vidéki kúriát, lecserélték az autóikat, stb...
Nem mondom, h nyertek a lottón, de nem is örököltek az tuti. :)
A legközelebbiről is csak hallottam, egy ismerősöm nem közeli ismerőse. 10 ezres, szegény térségbeli kisvárosban nyert a nő, majd férjével felhúztak 200 millióból egy házat, aztán a férj egy sikertelen szívműtétbe belehalt. Azóta elköltözött, a házat állítólag máig hirdeti, mert arrafelé szinte semmit nem érnek az ingatlanok, jó ha 20-30 millióért el tudja adni.
Emellett van egy ismerősöm, aki lehet, hogy nyert a lottón, mert hirtelen lett világjáró, úgy hogy kétséges, hogy ennyit összegyűjtött volna.
Fateromnak telitalálatos totója volt, így rögtön megünnepelte a kocsmában, 58e-el sikerült többet elb***sznia, mint a nyeremény összege.
5 évvel és közel 2mFt-al később ismét 13+1-el nyert, ismét kocsma parti immáron 119eFt extra költséget eredményezve.
2 évvel öregebben és 700eFt-al karcsúbban ismét nyert, immáron kivárt, hogy mennyi a nyeremény, amint megkapta a majdnem 50eFt-nyi nyereményét, csak ezen összeggel felvértezve ment a kocsmába.
Felhagyott a totóval helyette a többit preferálja, havi 80 000Ft-ot b444sz el, de 20 éve nem nyert semmit.
Régebben mikor a kocsmákban volt nyerőgép, sokszor a fizetési napon 3-4 óra alatt a seggére vert a teljes fizetésnek a nagy 20 000Ft-os főnyeremény reményében.
Balázska a szerencsejátékból te sem fogsz meggazdagodni!
Cimborámék euro jackpoton nyertek tavalyelőtt, ha jól emlékszem 43 millió (vagy ekörüli) forintot. Három fős család és vettek egy 8 szobás b@$zott nagy családi házat.... Asszonya felmondott az alapból nem túl jó munkahelyén. A házon kiderült, hogy ki kell cserélni a csővezetéket és kb a komplett tetőt. Szóval a pénzt elverték, van egy K nagy ház. És cimbi egyedüli fizetésből tartja fent és tartja el a családot mert a nőt nem vette vissza a főnöke dolgozni. Más pedig nem tűri meg a semmihez sem értését.
Hát mi szóltunk neki, hogy vigyázzon ha házat vesz. 😁
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!