Megéri itt hagyni ezt a világot ha képtelen vagyok elérni azt az életszínvonalt amit szeretnék?
Kezdjük az elejéről. nem sikerült olyan családban születnem ahol támogattak volna abba hogy valamire vigyem. Sok szülő mindent megtesz azért, hogy a gyerekeinek a lehető legjobb körülményeket megteremtse és tanítatsa őket. Aki tehetős családban nő fel az sokkal nagyobb eséllyel lesz tehetős vagy gazdag, mint aki szegény vagy mélyszegény környezetből próbálja fel küzdeni magát. Ez bizonyított mind szociologialaig és pszichológiailag. A társadalmi osztályok között ma a legnehezebb az átjárás.
30 éves leszek idén, az álmaim 1% nem sikerült elérnem az elmúlt 12 évben. Az élet mindenhol csak nehézséget sodort elém, sorozatos rossz választásokkal és döntésekkel. Nincs kedvem tovább küzdeni, miközben azt láttom hogy másoknak minden alanyi jogon megadatott.
Azt gondolom hogy jobb a föld alatt is mint ebben az igazságtalan és rossz világban küzdeni eredménytelenül.
Támogató családból származom, az első diplomám megszerzéséhez hozzásegítettek azzal, hogy otthon élhettem és eltartottak. A másik kettőt már munka mellett, önszorgalomból szereztem. Könnyű volt? Nem. Jó döntés? Nem feltétlen. Ettől rosszul érzem magam? Nem. Mindenki a saját sorsa kovácsa, alakítani kell. Tanulni a hibákból, tovább lépni, menni előre.
Két közeli barát is van, akik nagyon mélyről jöttek és ma nagyon jó anyagi színvonalon élnek, boldogan. Ők a legjobb példáim arra, hogy a családi háttér nem kifogás. Ki lehet törni, csak értelemszerűen nehéz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!