Ebből én most mit nyerek vagy veszítek?
Nem tudtam, hogy melyik a jó kategória, tehát akit zavar, hogy itt van, légyszi rakassa át a megfelelőbe!
A családi háznak, amiben felnőttem, elég macerás, hogy mi lesz a sorsa.
Amikor gyerekkoromban elváltak a szüleim, abban egyeztek meg, hogy nem fizet apám gyerektartást, cserébe a házat majd én öröklöm. (azt hittem ez automatikus. Vagy hazudtak nekem?) Jelenleg egyedüli tulajdonosa anyukám. Amíg vele laktam, még nem volt terhelve a ház. Viszont miután 19 évesen elköltöztem (azóta a magam lábán élek), a pasijával belementek mindenféle kis kölcsönökbe (Coffidis, Provident... stb) A sok kicsiből egy nagy lett, amikor már a házat is terheltette, jelzálogot vett fel. Elég sok milliónál tart, mert nehezen fizeti. Folyamatos felszólítások, állandó behajtásokból áll az élete, és nem tudja azt sem felmutatni, hogy mire költött az elmúlt 10 évben, mert látszata nincs. A ház kis híján roskadozik. Most ott tart a dolog, hogy el kell adnia/költöznie.
Igazából megsínylődtem gyerekkoromban, hogy a nem létező gyerektartás miatt szinte nyomorogtunk, és amikor lenne látszata, hogy kárpótlást kapjak érte, anyám elkótyavetyélte a majdani örökségemet.
És olyankor mi van, ha ne adj isten anyukám meghal, akkor nekem kell kifizetnem azt a sok tartozást?
Hát igen, ha belegondolsz kérdező, hogy milyen drága lett volna ennyi időn keresztül albit fizetni akkor ugye nem is olyan kevés amit kaptatok.
Aztán hogy azóta mi lett vele az mindegy. Éveken át volt hol lakni, ennek ára van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!