Ebből én most mit nyerek vagy veszítek?
Nem tudtam, hogy melyik a jó kategória, tehát akit zavar, hogy itt van, légyszi rakassa át a megfelelőbe!
A családi háznak, amiben felnőttem, elég macerás, hogy mi lesz a sorsa.
Amikor gyerekkoromban elváltak a szüleim, abban egyeztek meg, hogy nem fizet apám gyerektartást, cserébe a házat majd én öröklöm. (azt hittem ez automatikus. Vagy hazudtak nekem?) Jelenleg egyedüli tulajdonosa anyukám. Amíg vele laktam, még nem volt terhelve a ház. Viszont miután 19 évesen elköltöztem (azóta a magam lábán élek), a pasijával belementek mindenféle kis kölcsönökbe (Coffidis, Provident... stb) A sok kicsiből egy nagy lett, amikor már a házat is terheltette, jelzálogot vett fel. Elég sok milliónál tart, mert nehezen fizeti. Folyamatos felszólítások, állandó behajtásokból áll az élete, és nem tudja azt sem felmutatni, hogy mire költött az elmúlt 10 évben, mert látszata nincs. A ház kis híján roskadozik. Most ott tart a dolog, hogy el kell adnia/költöznie.
Igazából megsínylődtem gyerekkoromban, hogy a nem létező gyerektartás miatt szinte nyomorogtunk, és amikor lenne látszata, hogy kárpótlást kapjak érte, anyám elkótyavetyélte a majdani örökségemet.
És olyankor mi van, ha ne adj isten anyukám meghal, akkor nekem kell kifizetnem azt a sok tartozást?
Ez nem fog tetszeni, de sokan nagyon el vannak tévedve.
Amíg nem volt haláleset, NINCS ÖRÖKSÉG.
Sokan azt hiszik, hogy jár nekik ez vagy az, de ez nem így van.
Amit leírtál, az bevett gyakorlat, az apa (vagy bármelyik fél, amelyik nem neveli a gyereket, de ez ugye általában az apa) otthagyja a házat, cserébe nem fizet gyerektartást.
Ha belegondolsz, teljesen korrekt, szoktak ilyenkor számolgatni, hogy mi éri meg.
Mai árakon számolva egy lakás/ház 20 milliónál kezdődik, tehát 10 millió az, amiről lemondana az apa.
Cserébe nem fizet havonta, de a minimum gyerektartás 15 ezer ft, ez évi 180 ezer, 10 év alatt is csak 1,8 millió, tehát jobban jár anyuka, ha a házat választja.
Persze ha a férfi jobban keres, akkor nem 15 ezer, de azért 30-50-nél több az átlegembernél nem nagyon szokott lenni, efelett már csak a nagyon gazdagok vannak.
Nem jól gondolod, hogy az elmaradt gyerektartás miatt nyomorogtatok, mert ha apukád viszi a fél házat, ami jogosan az övé, és fizeti utánad a gyerektartást, még rosszabbul jártatok volna. A fél pénzből másik lakásra nem futotta volna, pár hónapig éltek, mint a királyok, utána meg albérletben szenvedtek.
a ház sem akkor, sem most NEM örökség. A ház volt a gyerektartás!
Örökséged nincs, amíg édesanyád él, az az ő tulajdona, és azt tesz vele, amit akar.
Egy válás nem arról szól, hogy a gyereknek örökséget biztosítsunk. Kevered a dolgokat. A válásnál a gyerek felnevelését kell biztosítani.
Nagyon sok ember nem örököl semmit, mert a szülőknek hitele volt.
Sajnos ez ilyen, a saját lábadra álltál, legalább ez sikerült, biztos meg fogsz tudni élni a jövőben is. Persze jó lenne egy ingyen ház, de a sors nem mindenkihez kegyes.
"Viszont se gyerektartás nem volt, sem örökség nem lesz. Ez így nagyon igazságtalan... "
Valójában egyáltalán nem igazságtalan.
Volt gyerektartás, méghozzá több milliós.
Az a fél ház a gyerektartásért cserébe volt!
És nem azért, hogy örököld, hanem hogy legyen hol laknod!
Amúgy jól sejtetted, az öröklés automatikus, ha egyiküknek sincs/nem volt másik gyereke.
Tehát ilyennel nem is lehetett volna annak idején kiváltani a gyerektartást, csakis a tulajdonjoggal.
Nagyon is sokat kaptatok édesanyáddal, többet, mint amit amúgy megítéltek volna.
Mondjuk nem tudom, hogy ez 5 vagy 15 éve volt-e, ezért hoztam mai pénzekkel a példát.
Mi 1999-ben 2,5 millióért adtuk el a lakásunkat, vehetünk akkoriból is példát, de akkor meg a gyerektartás kb 5000 Ft lett volna.
Ha a másik változatot élted volna át, akkor kaptátok volna a havi segítséget, és most arra panaszkodnál, hogy édesapádat nem érdekelte, hogy nektek nincs házatok, hogy albérletben kell élnetek.
Az az igazság, hogy miattad mondott le arról a fél házról, hogy neked jobb legyen, mert megtehette volna, hogy az árából új életet kezd. De neki ehelyett a nulláról kellett mindent kezdenie, 0 Ft-tal. Pedig az életében addigra már felépített valamit, de miattad lemondott róla.
A gyerektartas az a segítség amit anyukád rád költött. O azt vállalta hogy költ rád többet és apukád kitétele volt hogy ad neked anyukád pénzt illetve a házat
Anyukád elherdalta a házat . Ezt beszéld még anyukáddal miért nem tartotta a szavát.
Tőlünk hiába kérdezed
Azt ti vágjátok, hogy nem a kérdésre válaszoltatok?
A kérdés ez volt:
"És olyankor mi van, ha ne adj isten anyukám meghal, akkor nekem kell kifizetnem azt a sok tartozást?"
Annak lett volna értelme, ha édesapád egyből rádiratja a fél házat, akkor a saját anyád nem tudta volna elherdálni az örökségedet.
Amúgy sok ilyen van. Mások a nagyszüleiktől örökölnek fél meg egész lakásokat, vagy annak az árát. Ugye ne irigykedjek rájuk, mert meghaltak a nagyszüleik, nincs abban semmi jó. Hát nekem egy nagyszülőm sincs, de nem kaptam egy fillért se, mert az anyám elszórta meg a testvéremnek adta a részemet, apám meg elitta. Ez van. Megkeresem magam, hogy a gyerekemnek már ne ilyen legyen.
A kötekedőnek:
A kérdésre az első kommentben érkezett konkrét válasz.
Ha nem lenne helyes, már kijavítottuk volna.
A továbbiakban a félreértést vagy rossz berögződést igyekeztünk helyesbíteni.
Emellett, fentebb is volt kérdés, a kifejtős részben.
Ehhez tartoznak a hosszabb válaszok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!