Betört az LCD monitorom kijelzője. Mit mondjak a biztosítónak, ha betelefonálok?
Ma délután takarítottam és teljesen le kellett ürítenem a számítógépes asztalt. Minden a földön volt, aztán csörögni kezdett a telefonom, elindultam felé és véletlenül feldöntöttem a monitort, kijelzővel lefelé. Külső sérülés nem keletkezett rajta, kívülről egyáltalán nem látszik semmi.
Amikor azonban minden a visszakerült a helyére, bekapcsoltam és a jobb felső sarkában egy kb. 8-10 centis fekete rész lett.
A biztosításunk kiterjed az elektronikai eszközökre is, de mit mondjak majd, ha felhívom őket, mi történt a monitorral? Mi lehet az, amivel nem fogják elutasítani a segítségnyújtást?
Olvasgattam itt a témában és láttam, hogy már többen is megjárták, amiért nem a megfelelő történetet adták elő. Aki már járt hasonló cipőben, tudna nekem tanácsokat adni? Előre is köszönöm!
Így nem tudom megmondani, az esetedben mi lehet a jó válasz. Sokmindentől függ.
Elsőnek vedd elő a szerződésedet és olvasd át.
Aztán az ASZF-et, meg az összes kapcsolódó kisbetűs írást ami a honlapjukon van.
2. Garis e a készülék? Ha igen, más a helyzet.
3. Lehetséges, hogy a biztosító a javíttatás számláját téríti meg, beszélj egy szervizzel, hogy ők mit mondanak erre, volt e már ilyen ügyük. A szervizzel zsugázd le, hogy mindenkinek jó legyen. Persze előbb az 1. pont alapján tudd meg, hogy mi a folyamat.
Ezek ismeretében dönts, hogy az igazat kell mondani, vagy valami célravezetőt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!