Jogi segítséget tudna-e valaki adni?
[link] <--forrás
A pénzügyi intézménynek 2014. november 30. napjáig meg kell vizsgálnia az 1. § (1a) bekezdése szerinti fogyasztói kölcsönszerződés részévé váló azon ÁSZF-eket, melyekben szerepel az egyoldalú szerződésmódosítás lehetőségét tartalmazó szerződéses kikötés.
(4)14 A pénzügyi intézménynek 2014. november 30. napjáig be kell jelentenie a Felügyelet részére valamennyi (3) bekezdés szerinti szerződéses kikötést tartalmazó ÁSZF-et, és nyilatkoznia kell arról, hogy az azokban foglalt szerződéses kikötést tisztességesnek vagy tisztességtelennek tekinti-e, továbbá nyilatkoznia kell arról, hogy a szerződéses kikötések alapján sor került-e egyoldalú kamat-, díj- vagy költségemelést eredményező szerződésmódosításra. A bejelentéshez a Felügyelet részére mellékelni kell a szerződéses kikötéssel érintett szerződések azonosítási számát és az érintett szerződés alapján fennálló követelések összegét.
Ebből kifolyólag jön az, hogy:
(2)9 Az (1) bekezdés szerinti szerződéses kikötés semmis, ha a pénzügyi intézmény a 8. § (1) bekezdés szerinti határidőben nem kezdeményezte a polgári peres eljárás lefolytatását vagy a bíróság a keresetet elutasítja vagy a pert megszünteti, kivéve ha a szerződéses kikötés esetében a 6. § (2) bekezdés szerinti peres eljárás megindításának lehet helye, de az eljárás nem került megindításra vagy az eljárás megindításra került, de a bíróság nem állapította meg a (2a) bekezdés szerint a szerződéses kikötés semmisségét.
Ebből mi igaz? mondjuk ha én köv hó végén egy ügyvéddel a banknál beállítanék, hogy na már most én nem fizetem tovább a hitelemet akkor mi is a helyzet?
Megkérnék mindenkit, hogy ne írjanak hülyeséget, olyan írjon ide aki ért is hozzá...
Te lehetsz az első, aki segít a kérdezőnek!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!