Terhelheti-e a nővéremet a férje tartozása?
Házasság vagyonközösség így hitel is közös. Nagyon nehéz ügy lesz,keressen minél előbb ügyvédet és váljon el.
Soha nem értettem,miért nem válnak el a felek ha nemélnek együtt.
Kicsit részletesebben:
Mivel házasok, vagyonközösségben élnek, ami azt jelenti, hogy minden szerzett vagyonuk és terhük (pl. hitelük) közös. Ha tehát a férj ellen behajtásra kerül a sor, a nővérednél fognak kopogtatni, teljes joggal, mivel ott van a lakcíme. A vagyonközösség miatt pedig foglalhatnak le nála lévő vagyontárgyakat. Ha idásig jut az egész, gyakorlatilag semmit nem fog tudni tenni ellene, mivel a bíróság azt látja, hogy együtt élő házasok, innentől pedig nem fogja különösebben érdekelni, hogy szeretik-e még egymást. Ráadásul ha a csóka nem az állandó lakcímén lakik, és ezt előhozzátok, még külön meg is fognak vágni érte. Mondjuk ez kb. a legkevesebb.
Ha viszont elválnak, a válóper során során felbontják a vagyonközösséget és egyértelműen meghatározzák, hogy kinek mi lesz a további tulajdona, azaz milyen vagyont és terhet fog kivinni a házasságból. A vagyonszétosztás során lehet majd azzal érvelni, hogy már nem élnek együtt, nincsenek közös háztartásban (azaz anyagilag önállóak), valamint hogy a nővéred nem tudott a férj hitelfelvételéről. Ezekből kiindulva, egy jó hosszú eljárás végén jó eséllyel a nővéredé marad a ház, a férjéé pedig a tartozás. Innentől kezdve már hiába kopogtatnak a nővérnél a behajtók, nem vihetnek semmit, még ha a csóka lakcíme oda is szól, mert nincs vagyonközösség, a lakás berendezése kizárólag a nővéredé. Ezt egyébként meg lehet próbálni válás nélkül is előadni, de nem jósolok sok jót.
A válást gyorsítaná, ha lenne házassági szerződés, de gondolom nincs.
Szóval a lépések:
A csóka kijelentkezik a házból. Innentől már nem ott kopognak, és bár továbbra is van vagyonközösség, időt nyertek a következő lépéshez.
Ami a válás. Nem lesz sem rövid, sem kényelmes, sem olcsó. De valamikor muszáj lesz, és minél késöbb, annál nagyobb az ár.
Végül marad a reménykedés, hogy minden elég gyorsan véget ér.
Az információidat anélkül is megoszthatod, hogy a forrását felfednéd, bár tény, hogy ehhez komoly lélekjelenlét kell, és járhat konfliktusokkal. Ezzel együtt szerintem nagy jót tennél vele, innen nézve nagyon úgy tűnik, hogy a csóka adósságspirálban van.
nagyon köszönöm a segítséged, igazán hasznos információkat adtál. igen, az adósságspirál valós, így is bukott le, újabb kölcsönt szeretett volna felvenni, csak kicsi a világ...
Mindenképp lépni fogok, a nővérem már korábban is gondolkozott a kényszer kijelentésen ( bár nem tudom ez pontosan hogyan működik, vagy egyáltalán mikor lehet ilyet ), de ráveszem, hogy valahogy ezt sürgősen tegye meg.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!