Mint tudjuk minden devizahitel semmis, Orbán szerint is csalás miért akarják mégis a bankokat védeni?
Azért nem így mennek a dolgok. Én sem tartom tisztességesnek ezeket a devizahiteleket, de annak meg még kevésbé örülök, hogy a bankokat (és más cégeket) bármivel bsztathatja manapság a kormány.
Én abban hiszek, hogy az adott törvények, gazdasági szituáció alapján tisztának kell lenni a feltételeknek. Éppen ezért nem tartom az esetek jó részében tisztességesnek magukat a hiteleket. De ugyanakkor a kormány felelőssége is érezhető ebben, hiszen akkor ezt az állam tudta, és szó nélkül elnézte. A szabályozás, törvények kialakítása nem a bankok, hanem az állam felelőssége. A bank pedig nem segélyszervezet, a saját érdekeit kell hogy nézze, nem pedig az ügyfelekét.
"Mint tudjuk minden devizahitel semmis"
Nem igaz! Nem semmisek a devizahitelek, csak néhány tételt kell kijavítani a szerződésekben.
Mert túlságosan nagy zsarolási potenciállal bírnak a bankok.
A kormányunk pedig olyan mint a nádszál, arra hajlik, amerre a szél fújdogálja.
"Nem semmisek a devizahitelek, csak néhány tételt kell kijavítani a szerződésekben."
A tájékoztatás hiányát nem lehet kijavítani. Ha megfelelően tájékoztattak volna, akkor nem vettem volna igénybe a kölcsönszolgáltatást.
Bocs, mégis ki lehet javítani a szerződést.
Töröljük a szerződésből az alábbiakat:
- egyoldalú kamatemelés
- árfolyam nyilvántartás
- vételi jog
"A tájékoztatás hiányát nem lehet kijavítani. Ha megfelelően tájékoztattak volna, akkor nem vettem volna igénybe a kölcsönszolgáltatást."
Hogyhogy nem tájékoztattak megfelelően? A szerződésben minden le van írva.
Hogyhogy nem tájékoztattak megfelelően? A szerződésben minden le van írva.
1. Egyoldalú kamatemelés
Egyszer azt írták, hogy az ügyleti kamat a választott deviza irányadó bankközi kamatához (CHF LIBOR) fog igazodni. Más helyen azt írták, hogy a bank jogosult a kamatot egyoldalúan emelni, ha a forrásköltségei indokolják.
Én úgy tekintettem, hogy a bank forrásköltsége a CHF LIBOR, tehát ha az emelkedik, akkor a bank jogosult kamatot emelni. De a valóság teljesen más a CHF LIBOR csökkent, a bank kamatot emelt.
2. Árfolyamrés
Eladási és vételi árfolyam közötti eltérés ellen szolgáltatás nélküli költség.
Többek között arra való, hogy az adós deviza nyitott pozícióját csak igen nagy veszteséggel tudja lezárni.
Ha tőzsdén spekulálnék a CHF erősödésére, és észrevenném, hogy rosszul spekulálok, kb. 10 000 Ft a költsége STOP LOSS -nak. Ezzel szemben a devizahitelnél a magas árfolyamrésnek köszönhetően a hitel lezárása 800 000 Ft többlet költséget okoz ugyanez, a további költségek felett, mint közjegyzői okirat, lezárás, új kölcsön folyósítás.
3. Árfolyamkockázat
A banknak kockázatfeltárási kötelezettsége van.
A tájékoztatás úgy szólt, hogy a az árfolyam jelentős mértékben emelkedhet, ami a teljesítés elnehezülését okozhatja. Ez a tájékoztatás csupán az árfolyamváltozás veszélyére hívta fel a figyelmet, de meg sem kísérelte megbecsülni az árfolyamváltozás mértékét, tehát a veszély előfordulásának az esélyét, azaz a kockázatot nem tárta fel.
Nem elnehezülésről kellett volna tájékoztatni, hanem fizetésképtelenné válásról.
Egy korrekt kockázatfeltárás így szólt volna:
Jelenleg a forint a gazdasági elemzők szerint 30%-al felülértékelődött az inflációs különbségek alapján. Ezt vélhetően a devizahitelezés túlzott mértékű bővülése okozta.
A devizahitelezés szűkülésével várhatóan a forint felülértékelődés szűnni fog, tehát 30% árfolyam emelkedésre teljes bizonyossággal kalkulálni kell. Amennyiben a devizahitelezés teljes mértékben leáll, úgy a folyamat ellenkező irányba is fordulhat, ami a forint további kb. 30% leértékelődéséhez vezethet. Ön a havi ... Ft jövedelmének maximálisan adható 33%-ig kíván eladósodni, továbbá figyelembe véve, hogy a devizaárfolyam 60% mértékű emelkedése nem zárható ki, ezért az ön jövedelmének akár az 56%-át is igénybe veheti a havi törlesztés, mely figyelemmel az eltartott kiskorú gyermekek számára, az egy főre eső elkölthető jövedelem várhatóan a minimál nyugdíj mértékét nem fogja elérni.
Amennyiben a törlesztés a fent említett okok miatt később nehézséget okozna, bankunk díjmentesen futamidő hosszabbítással csökkenteni tudja a havi törlesztés terheit.
Kérésére gazdasági elemzőnk figyelmezteti Önt, ha időszerű az adósság más devizára konvertálása. A konverziós díj 0,5 ezrelék alkalmanként.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!