Autós Deviza hitelesek ezt hol találom? 42 oldalas lista tartalmazza azokat a cégeket, amelyeknek volt jogosultsága hitelszerződéseket kötni. A listát a Magyar Nemzet információi alapján először az mno.hu jelentette meg.
ez a teljes cikk :
Devizában felvett autóhitelek ezrei lehetnek érvénytelenek
Forrás: Duna Híradó | 2014. 02. 09. 18:24:00
Devizában felvett autóhitelek ezrei lehetnek érvénytelenek egy szegedi ügyvédnő szerint, aki azt mondja, hogy a 2010 előtt kötött szerződések jelentős részénél a bank helyett a kereskedő írta alá a kölcsönszerződést - engedély nélkül. Az ügyvédnő több jogerős bírósági ítélet alapján azt állítja: a bírósági döntések szerint a felvett hitelösszeget, a jegybanki kamattal kiegészítve ugyan meg kell fizetni, de az árfolyam és kamatköltségeket nem.
„Az az ügynök, aki nem rendelkezik engedéllyel, gyakorlatilag nem is írhatna alá pénzügyi szolgáltatási szerződést” – fogalmazott az ügyvédnő. Márpedig több jogerős bírósági ítélet szerint is az történt 2010 előtt, hogy az ügyfelek deviza-hitel szerződését nem a bank, hanem az autókereskedő írta alá úgy, hogy erre nem volt engedélye. Így ezek a szerződések érvénytelenek - állítja Bihari Krisztina ügyvéd, akinek több folyamatban lévő ügye van jelenleg is.
„Vissza kell fizetni a felvett kölcsönt, azonban devizában történő tartozást nem kell megfizetni, csak a felvett kölcsönt, meg álláspontom szerint annak jegybanki kamatát” – mondta Bihari Krisztina. Vagyis az ügyvéd szerint az árfolyamváltozásból és a kamatból adódó költségeket nem, csak a felvett hitelösszeget kell megfizetni, a pert nyert ügyfeleknek. Aki pedig már többet fizetett vissza annál, mint amennyit felvett, a különbözetet visszaperelheti.
A pénzügyi szervezetek felügyeletét ellátó Nemzeti Bank, 42 oldalas listája tartalmazza azokat a cégeket, amelyeknek volt jogosultsága hitelszerződéseket kötni. A listát a Magyar Nemzet információi alapján először az mno.hu jelentette meg. Azokkal a szerződésekkel, amelyeket az itt nem szereplő cégek írtak alá, gond lehet. Több ezer ilyen dokumentumról van szó.
„Semmi nem érdekli őket, egy összegben sem kell az ára. Ez kell nekik: a kamat, az árfolyamváltozás, ez egyértelműen látszik” – mondta Domoszlai Zsolt 2006-ban 10 évre felvett hiteléről. Eddig már két és fél millió forintot befizetett, de még mindig tartozik a banknak, fél millióval. Azt mondja, többször megpróbálta már végtörleszteni tartozását.
„1 millió forint körül tartoztam akkor, és ki szeretem volna fizetni egy összegben, és közölték, hogy még majd 500 ezer forint az árfolyam-különbözet, azt kellett volna befizetnem egy összegben, és utána kellett volna az ő engedélyük alapján, ha engedik, kifizetnem még azt az 1 millió egyszáz ezret” – fogalmazott a férfi.
A miniszterelnökséget vezető államtitkár a héten egy lakossági fórumon azt mondta: meg kell fontolni, miként lehet segíteni azokon, akik devizahitelből vettek autót, azt munkaeszközként használják vagy az évek alatt már kétszer is kifizették, de a tőketartozásuk alig csökkent. „Ilyen helyzetben, úgy hiszem az a jó törvény, az a segítség az embereknek, hogy visszaviszik az autót, azt mondják: köszönöm szépen, használtam, ez ennyit ér, visszaadtam az autót, kifizettem a dupla árát eddig, viszontlátásra” – mondta Lázár János.
Ma 250 ezer hitelre vásárolt autó fut az utakon. A kölcsönök kétharmada deviza alapú, minden ötödiket már egyáltalán nem fizetik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!