Hibázott- e a behajtó? Tudok-e ezzel valamit kezdeni?
A történet lényege röviden és tömören, ami velem történt meg!
Másfél éve elvesztettem a munkahelyem, ezáltal nem tudtam fizetni a Banknál lévő személyi kölcsönöm és hitelkártya tartozásom!A bank természetesen jogosan eljárva átadta a követelését egy behajtó cégnek, amellyel a kapcsolatot folyamatosan tartom és bár nagyon csekély összeget, de már fizettem be részükre! Jelenlegi lakóhelyemen Vácon, már személyes megkeresés is történt, amely elől szintén nem zárkóztam el! A hiteleim létesítésekor még törökszentmiklósi lakcímmel rendelkeztem, de arról hogy ez a cím már fiktív egy telefonos megkeresés során tájékoztattam a behajtó céget!
Ennek ellenére többször küldtek ki már levelet a fiktiv lakcímemre, párhuzamosan azzal, hogy a bejelentett lakcímemre is kiküldték azt! Ez önmagában még nem is lenne probléma, azon felül, hogy persze ez is az én kiadásaimhoz lesz hozzáírva, de mélységesen felháborított az ami a mai napon történt és valószínűleg nem fogom jogkövetkezmények nélkül hagyni!
Hozzá teszem utoljára két napja egyeztettem a behajtó céggel, akikkel újból közöltem, hogy a miklósi címem fiktív, megadtam a jelenlegi bejelentett lakcímem és megbeszéltem velük, most még csak szóban, hogy jövő hónaptól X összeggel elkezdem törleszteni adósságom!
Szóval a mai napon felhívott édesanyám, aki a miklósi címen lakik (és fogalma nem volt a hiteleimről), hogy megjelent náluk egy sportos fiatalember a behajtó cégtől és miután naiv édesanyámtól elkérte a személyazonosító okmányit átvetetett vele két levelet, amely az én hiteltartozásomról szólt!
Az úriember felvázolta édesanyámnak, (aki ez esetben ha jól tudom egy harmadik fél), hogy mennyi tartozásom van, mennyi lehet belőle és hogy ha nem fizetek akkor milyen jogkövetkezményekkel járhat ez!
Kérdem én, ez az úriember, milyen jogkörrel van felruházva, hogy személyazonosító okmányt kér az édesanyámtól?
Miért jelenik meg a fiktív lakcímemen, amelyről tudja a behajtó cég, hogy fiktív, ugyanis lejelentettem és elméletileg ugye ezt a beszélgetést a rendszerük rögzítette?
Miért adta ki a behajtó, a pénzügyeimről szóló dokumentumot, az abban lévő bizalmas információkat egy harmadik félnek, akinek ezidáig tudomása sem volt erről az egészről!
Miért tartozik egy harmadik félre az, hogy esetlegesen rám milyen jogkövetkezmények várhatnak?
Tudomásom szerint a banki szerződésben is benne van, hogy harmadik félnek nem adhatóak ki ezek az adatok, legyen az bárki!
Ha már Vácon volt egy személyes megkeresés, amely létrejött, miért megy az alföldre, ráadásul ugye az én számlámra, mert ezt is én fogom kifizetni!
Ez az Úr jogilag ott hibázott, ahol csak lehetett és a behajtó cég is mulasztott véleményem szerint!
Várom a tanácsokat, mint magánemberektől, mint szakemberektől! Az ügyben jogi lépéseket kívánok majd tenni!
Hiszen ha az én hozzáállásom közreműködő, ők miért sértik a jogaimat a fent leírtakkal!
A válaszokat, tanácsokat előre is köszönöm!
Én tudomásul veszem, hogy jogos a követelés, nem zárkózom el semmitől! Ahogy tudok fizetek, még a felmerülő költségeket is kifizetem, de felesleges köröket ne fussanak az én számlámra!
Az édesanyámmal kapcsolatban meg annyi, hogy egyrészt a pénzügyi dolgaimmal ezidáig nem nagyon volt tisztában, meg hát miért is lenne, de ennyi erővel a szomszéd néninek is oda adhatta volna a papírokat!
Meg anyu hirtelen azt sem tudta mi van, egyszer csak megjelenik egy kétajtós szekrény a házuknál, lehet hogy más is megilletődött volna!
Olyan ember akinek soha semmi gondja nem volt a szervekkel , életében nem igazoltatták még, honnan tudja szegénykém, hogy annak az Úrnak aki megjelent ott, milyen jogköre van!?
"ez az úriember, milyen jogkörrel van felruházva, hogy személyazonosító okmányt kér az édesanyámtól? "
Én, te és Gipsz Jakab is kérhet bárkitől bármit, személyit, diploma fénymásolatot és a s3gglyukáról egy fényképet is akár. A jogkör arról szól, hogy kinek vagy KÖTELES adni a s3gglyukadról egy fényképet. Neki nem lett volna édesanyád, de ha önként adott, arról nem a behajtó cég alkalmazottja tehet.
"Miért jelenik meg a fiktív lakcímemen, amelyről tudja a behajtó cég, hogy fiktív, ugyanis lejelentettem és elméletileg ugye ezt a beszélgetést a rendszerük rögzítette? "
Mert hibáztak, ez egyértelmű.
"Miért adta ki a behajtó, a pénzügyeimről szóló dokumentumot, az abban lévő bizalmas információkat egy harmadik félnek, akinek ezidáig tudomása sem volt erről az egészről! "
Mert h*lye. Tehetsz feljelentést e miatt polgári peres úton az adataiddal való visszaélés miatt. Értelme nem sok van, pláne ha le vagy égve és nincs pénzed sztárügyvédre...
"Miért tartozik egy harmadik félre az, hogy esetlegesen rám milyen jogkövetkezmények várhatnak? "
Nem tartozik 3. félre, lsd előző pont.
Tehát tehetsz jogi lépéseket, polgári pert indíthatsz a behajtó cég ellen amiért kiszolgáltatta a személyes adataidat arra jogosulatlan személyeknek, illetve kis sansszal kérhetsz jogorvoslatot azért, hogyha a "Váci utat" ki akarják neked számlázni felmerülő költségként.
Ám ezek semmiben sem befolyásolják az ellened napirenden lévő végrehajtási folyamatot, külön ügyként lehet csak kezelni a kettőt.
Sajnos telefonos bemondásra nem módosíthatják le a lakcímedet a rendszerükben csak úgy, de még személyes bemondásra sem. Hivatalosan akkor van lejentve az új címed, ha írásban közlöd velük. Ehhez általában ki kell tölteni egy "név és címmódosító adatlapot", azt aláírni és ehhez csatolni kell a személyazonosító igazolvány és az érvényes lakcímkártya másolatát, szintén aláírva, amin szerepel az új cím. Ha nem így történt az új lakcím lejelentése, akkor sajnos baromi egyszerűen rád foghatja a cég, hogy te hibáztál. És minden, a te hibádból adódó plusz költséget átterhelhet rád. Az viszont elég tisztességtelen, ha ezt telefonban elfelejtették veled közölni. Ugye itt felmerül a kérdés, hogy hivatalosan is be vagy-e jelentkezve Vácra.
A történet másik fele is érdekes. Eléméletileg nem adhatott volna ki a behajtó semmilyen adatot édesanyádnak, hacsak nem szerepel a hitelkötelemben mint adóstárs, kezes, vagy egyéb kötelezett. Namármost a személyi kölcsönök és hitelkártya tartozások általában kezes és ingatlanfedezet nélküli hitelek. Viszont, ha meghatalmaztad édesanyádat, hogy a nevedben eljárjon a hitellel kapcsolatban, akkor jogszerűen járt el a behajtó. Itt ez a körülmény sem áll fenn.
Én azt javasolnám, hogy írásban tegyél panaszt a cégnél. Ezt 30 napon belül kötelesek megválaszolni. Ezután fordulj a Péntügyi Békéltető Testülethez, de ide is csak olyan viták rendezésére irányuló kérelemmel lehet fordulni, amelyekben az ügyfél által a szolgáltatónál közvetlenül kezdeményezett panaszkezelési eljárás eredménytelenül zárult.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!